back to top
KezdőlapFormula 1Zúgolódnak a pilóták, Verstappen a versenyigazgatóknak is odaszúrt

Zúgolódnak a pilóták, Verstappen a versenyigazgatóknak is odaszúrt

-

Hiába fektetett le az FIA világos szabályokat az év elején, az Osztrák Nagydíj után többeknek nem tetszett, hogy milyen szigorúan felügyelték a pályaelhagyást. Max Verstappen szerint a jelenlegi helyzet nem vet jó fényt a sportágra, a versenyigazgatóknak pedig inkább együtt kellene működnie a pilótákkal ahelyett, hogy makacsul ragaszkodnak a saját álláspontjukhoz.

Noha az év elején Niels Wittich, az F1 idei szezontól kinevezett egyik új versenyigazgatója egyszerűsített a pálya határaira vonatkozó szabályokon, és bevezette, hogy ezentúl helyszíntől és kanyartól függetlenül mindenhol a fehér vonalak képezik majd a határokat – és azok négy kerékkel történő átvágása lesz szabálytalan –, az Osztrák Nagydíj után mégis többen panaszkodtak arra, hogy nem minden esetben jó a jelenlegi szisztéma.

Aki nézte a Red Bull Ringen zajló versenyt, bizonyára emlékszik rá, hogy szinte percenként fevillant a felirat a képernyőn arról, hogy éppen kit figyelmeztettek, majd később arról, hogy kit büntettek pályaszélesítésért. Az FIA összesen 43 szabálysértést jegyzett a 71 körös viadal során, 5 másodperces időbüntetést (három kihágás után jött a büntetés) pedig Lando Norris, Pierre Gasly, Sebastian Vettel és Guanyu Zhou kapott.

Max Verstappen megúszta, a verseny utáni hivatalos sajtótájékoztatón azonban így is felszólalt a téma kapcsán, és elmondta, ez a helyzet szerinte rossz fényt vet az F1-re. 

„Szerintem inkább a pilótákkal való együttműködésen kellene legyen a hangsúly ahelyett, hogy makacsul ragaszkodsz az álláspontodhoz – szúrt oda a versenyigazgatóknak arra reagálva, hogy George Russell szerint az F1-nek vissza kellene térnie az egy versenyigazgatós rendszerhez. – Mi mindenki számára jobbá akarjuk tenni a helyzetet, és nem csak magunkért harcolunk. Mi, pilóták egymás között jókat szoktunk beszélgetni és szerintem a legtöbb dologban többé-kevésbé egyetértünk, miközben természetesen mindenkinek megvan a saját véleménye az egyes dolgokról.”

Max Verstappen, Red Bull, Osztrák Nagydíj
Az utolsó kanyarban többször előfordult, hogy a pilóták mind a négy kerékkel elhagyták a pályát Fotó: Joerg Mitter / Red Bull Content Pool

„De a pálya határok… Szerintem a pálya határairól folytatott vita ezen a hétvégén kisebb vicc volt, és nemcsak az F1-ben, hanem az F2-ben és az F3-ban is” – utalt a holland arra, hogy az F2-ben például Roberto Merhi pályaszélesítésért kapott 5 másodperces büntetés miatt nem örökölte meg az egyéb büntetések miatt máskülönben neki járó győzelmet.

„Kívülről könnyű azt mondani, hogy »a fehér vonalon belül kell maradnod.« Nagyon egyszerűnek hangzik, de nem az, mert amikor ennyire gyorsan mész át egy kanyaron, amelyek közül némelyik kissé beláthatatlan, az autó pedig kissé alulkormányzottá válik, mert kopnak a gumik, akkor nagyon könnyű átszelni a fehér vonalat – fejtegette Verstappen. – De ezzel valóban időt nyerünk? Talán igen, talán nem… És őszintén szólva mindössze két-három kanyarban lehet egy kicsit szélesebben menni. Nem gondolom, hogy azt kellene csinálni, hogy »egy milliméterrel átszelted, ez büntetés«. Akkor tegyenek oda falat, vagy kavicságyat. Mint például a hatos kanyar kijáratán. Szerintem az remek megoldás, mert ott kavics van, és magadat bünteted, ha szélesre futsz.”

„Meg kell vizsgálnunk ezeket a dolgokat, és hogy miként tehetnénk jobbá azokat, mert a felügyelőknek és a pálya határainak betartását ellenőrzőknek [is ez az érdeke]. Szinte lehetetlen ellenőrizni ezt, mert minden autóra rá kell állítani egy embert a teljes versenyre, hogy az összes körben nézze, átszeli-e a fehér vonalat. Legalábbis ezen a pályán. Egyes helyeken természetes módon jön a büntetés azzal, hogy kicsit szélesítve is megcsíped a kavicságyat.”

„Az ilyen dolgok a sportágra sem vetnek jó fényt, és ez csak az egyik része. A másik a versenyhelyzetek és hasonlók megítélése. Biztosan tudunk ennél jobbat, és szerintem dolgozni fogunk rajta, megpróbálva javítani a helyzeten” – zárta mondandóját a címvédő.

Verstappenétől némileg eltérő álláspontot fogalmazott meg Lando Norris, aki egyetértett azzal, hogy az utolsó két kanyarban büntettek, de ő is kiemelte, hogy nem minden esetben kellene a fehér vonalat nézni.

Lando Norris, Daniel Ricciardo, McLaren, Osztrák Nagydíj
Norris elfogadta, hogy az utolsó előtti (a képen) és az utolsó kanyarban a fehér vonal jelentette a határt Fotó: McLaren

„Ez mindenkinek ugyanaz. Az utolsó két kanyar kapcsán teljesen megértem a dolgot. Nehéz megítélni annál a tempónál, amivel megyünk, de ha ott szélesre mész, akkor előnyt szerzel. Az idegesítő az volt, hogy az egyes kanyarban is megszegtem a szabályt, miközben blokkoltam az első kereket, a kijáraton rámentem a hurka kerékvetőre, és a hármas kanyarig nagyjából egy másodpercet veszítettem. Épp eleget bűnhődtem emiatt” – nyilatkozta a McLaren versenyzője.

„Néhány esetben kissé buta a szabály, de ilyen az élet. Mindenkire ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mi csak következetességet akartunk. Persze frusztráló, amikor az ember az autóban ül. A legrosszabb a hatos kanyarban volt. Mondjuk, hogy két méter széles az autó, a fehér vonaltól a kavicsig pedig volt nagyjából két méter és öt centiméter. Viszont, ha öt centinél közelebb mentél a kavicságyhoz, az már büntetést ért. Ez szerintem butaság.”

„Kissé bután néz ki, hogy egy centiméterrel lemegyünk a pályáról, és öt másodperces büntetést kapunk érte – tette hozzá a közvetlenük Norris előtt, a 6. helyen záró Mick Schumacher. – A legtöbb esetben nem is nyerünk időt, ami még rosszabbé teszi az egészet. Beszélni kell erről, és meg kell néznünk, hogy javíthatjuk-e a helyzetet a következő futamig, mert Paul Ricardon ez szerintem különösen nagy probléma lesz.”

Daniel Ricciardo, McLaren, Osztrák Nagydíj
Az egyes kanyar kijáratán a hurka kerékvető amúgy is megbüntette azt, aki nem maradt a fehér vonalon belül Fotó: McLaren

Az FIA az Osztrák Nagydíj után egyelőre továbbra is azt hangsúlyozta, hogy az idén az összes versenyen a fehér vonalak jelentették a pálya határait.

„Minden pályán a fehér vonal határozza meg a pálya szélét. Ezt a pilótákkal és a csapatokkal folytatott párbeszéd után vezették be, hogy növeljék a következetességet, és egyértelműbb legyen a helyzet a versenyzőknek és a szurkolóknak. A versenyen kiosztott büntetések száma arányos azzal, hogy a versenyzők hányszor sértették meg a sportszabályzat 33.3-as cikkelyét. A futam során a pilóták két alkalommal szelhették át négy kerékkel a fehér vonalat, a harmadikért fekete-fehér zászlós figyelmeztetést kaptak, az ezt követő kihágásokat pedig jelentettük a felügyelőknek” – írták.