back to top
KezdőlapTouring CarWTCRÚjabb botrány a WTCR-ben: a Lynk & Co ismét a bojkottot fontolja

Újabb botrány a WTCR-ben: a Lynk & Co ismét a bojkottot fontolja

-

Hiába a plusz teszt, pár pénteken is küszködtek a versenyzők a gumikkal, főleg a Lynk & Co pilótái panaszkodtak problémákra.

A probléma főleg a hosszabb etapokon jelentkezett, de a gyakorlások során Ehrlacher csak négy körig tudta tartani a tempóját, a versenytávra már nem maradt elég gumija.

„Jelenleg ott tartunk, hogy a súlyok mennyisége és a gumik összetétele lehetetlenné teszi számunkra, hogy a csapata biztonságosan teljesítsen egy egész versenytávot.” – olvasni a csapat közleményében.

„A Cyan Racing úgy döntött, részt vesz majd az időmérőn, miután a hétvége korábbi részében rövidebb távokat sikeresen teljesítettünk. Ezúton szeretnék azonnali és szükséges intézkedéseket kérni a WTCR-től és az érdekeltektől. A csapat és a pilóták csak így vezetnek részt a versenyeken biztonságos módon.

Végleges döntést a versenyen való részvételről a jogosultak intézkedése alapján fogunk hozni.”

A WTCR vallelungai második szabadedzésen Yvan Muller 220 km/h-nál kapott defektet, a baleset következtében pedig a Lynk & Co azonnali intézkedés vár a szervezőktől.

„Nem tudjuk, mit próbálhatnánk ki, ót különböző beállítással álltunk elő, és mindannyiunknak voltak gondjai. Azt mondták, maximum 4,5°-os dölésszöget használhatunk, de még kevesebbel sem ment.

A többiek leghosszabb etapja is csak 15 körös volt, de a verseny 23 körig tart, úgyhogy szerintem nem csak a Lynk & Co és a Honda szenved. Persze, mi vagyunk a legnehezebb auto, lehet, hogy ez a baj, meg a hőség.

Majd lassan megyek, és megpróbálok elérni a kockás zászlóig.”

Az időmérőn sem javult sokat a helyzet, a 13. helyet megszerző Yvan Muller kifejezetten frusztráltnak tűnt.

„Fel kellett áldoznom magam, mert ha befejezem a köröm, akkor egy másik kék autó esik ki a top 10-ből.” utalt arra a francia, hogy a Lynk & Co két bajnokesélyessel is rendelkezik.

„Szerintem megvolt a tempóm ahhoz, hogy a legjobb 5-ben legyek, de el kellett vennem. Nemcsak a mai dolgok [miatt voltam dühös], hanem már az év eleje óta gyűltek bennem a dolgok.”

FRISSÍTÉS: a Lynk & Co autói nem álltak rajthoz az első versenyen, és a futam végére közölték, a másodikon sem lesznek ott.