back to top
KezdőlapFormula 1Vettelt féktesztelte a csapattársa, de ő (legalábbis nyilvánosan) nem hibáztatta érte

Vettelt féktesztelte a csapattársa, de ő (legalábbis nyilvánosan) nem hibáztatta érte

-

Sebastian Vettel akár dühös is lehetett volna Lance Strollra, amiért csapattársa megkérdőjelezhető módon védekezett ellene, ő azonban a nyilatkozatai során igyekezett nem túl nagy jelentőséget tulajdonítani mindennek.

A fedélzeti kamerás felvételek alapján Sebastian Vettel nem igazán örült annak, amit csapattársa, Lance Stroll csinált vele a Francia Nagydíj utolsó kanyarjában, a négyszeres világbajnok azonban utólag nem akarta kritizálni a kanadait, mondván teljesen mindegy, hogy melyikük szerez pontot a csapatnak.

A verseny utolsó köreiben a német pilóta utolérte a gumijaival egyre inkább küszködő Strollt, majd az utolsó kör utolsó kanyarjában megpróbált aláfordulni, hogy jobb kigyorsítással lehagyja őt a célvonalig. A kanadai azonban sejtette, hogy csapattársa mire készül, és már a kanyar előtt középre helyezkedett, majd a kanyarcsúcspont után közvetlenül egy kicsit megtorpant, ami miatt Vettel kis híján belerohant.

A négyszeres világbajnok fedélzeti kamerájából látszott, ahogy Vettel a bal kezével gesztikulálva értetlenkedik Stroll manőverén. Utólag elmondta: meglepte, hogy csapattársa befékezett előtte. 

„Az utolsó előtti körben csökkentettem a különbséget, és szerintem gyorsabb voltam, de nem számít, a csapatnak ugyanannyit ér a pont. Nyilvánvalóan ismét a fékre lépett, mielőtt kigyorsított, ami meglepetésként ért, és lendületet veszítettem. Végső soron azonban, mint mondtam, a csapat szempontjából az eredmény ugyanaz, így ez nem jelentett különbséget.”

Ami Stroll illeti, szerinte semmi kirívó nem történt.

„Szenvedtem a gumikkal, és mindent megtettem, amit kellett, hogy megtartsam az egy pontot. Szerintem minden rendben volt és mindent az irányításom alatt tartottam. A VSC utáni körökben úgy éreztem, hogy lendületbe jöttem Ricciardóval szemben, és talán meglehet a kilencedik hely, de aztán elvesztettem a lendületet, és Seb nyomás alá helyezett.”

„Jó csata volt, és örülök, hogy szereztem egy pontot. Mindenki versenyez, és ő is ugyanúgy pontot akar szerezni minden hétvégén, ahogyan én. Nem csináltam semmi meggondolatlant, bárki más ellen is így védekeztem volna” – szögezte le a 10. helyen záró kanadai.