back to top
KezdőlapFormula 1Egyik Ferrari pilóta sem érzi a csapatutasítás szükségességét

Egyik Ferrari pilóta sem érzi a csapatutasítás szükségességét

-

Charles Leclerc szerint „semmi különlegesre” nem lesz szüksége stratégiai szempontból a Magyar Nagydíj folyamán. A monacói pilóta előtt óriási esély nyílik arra, hogy sok pontot hozzon Max Verstappenen, aki a motorproblémái miatt csak a 10. helyről indulhat majd a futamon.

A Ferrari monacói versenyzője 63 ponttal van jelen pillanatban 2021 világbajnokához képest, miután a Francia Nagydíjon egy vezetői hiba miatt az élről esett ki. A gyártók versenyében pedig 82 pont a hátránya a maranellói istállónak a Bikákhoz képest, azonban a Magyar Nagydíjon jó lehetőségük nyílik majd ezen lemaradások csökkentésére.

Amíg Verstappen és Sergio Pérez csak 10. és 11. pozíciókból kezdhetik majd meg a 70 körös versenyt, addig Leclerc a 3., Carlos Sainz pedig a 2. rajtkockát foglalhatja majd el a start előtt.

A Ferrari pilótái azonban ennek ellenére nem érzik szükségesnek azt, hogy ebben a helyzetben megossza őket a csapat stratégiailag a Red Bull miatt. Ezzel pedig borsot törhetnének a pole-ból rajtoló George Russell orra alá, aki semmi fajta segítségre nem számíthat majd a két vörös versenyautóval szemben.

„Őszintén, a létező legjobb formánkat kell mutatnunk majd vasárnap” – véli Leclerc, aki a Magyar Nagydíj előtti napjait magányosan töltötte. – Saját magunkra fogunk koncentrálni első sorban, nem hinném, hogy szükségünk lenne bármi másra ebben a helyzetben. Az a normális, hogy vasárnap egyik autóval sem vállalunk feleslegesen kockázatot.”

„Max (Verstappen) csupán a 10. helyről rajtol majd, szóval biztos vagyok benne, hogy időre lesz szüksége az élmezőnyhöz való felzárkózásához. Magunkra fogunk összpontosítani és próbáljuk megnyerni a versenyt.”

Sainz annyit tette hozzá a csapattársa mondandójához, hogy a céljuk „a Red Bull-lal szembeni ponthátrányuk csökkentése lesz”, amit úgy érhetnek el legkönnyebben, ha „megnyerik a versenyt”.