back to top
KezdőlapFormula 1Pontverseny: Verstappen nyugodtan pihenhet, a Ferrari bajban van

Pontverseny: Verstappen nyugodtan pihenhet, a Ferrari bajban van

-

Bár a szezon legelején úgy tűnt, hogy a Ferrarinak most összejöhet ami már rég nem, és bajnoki címet szerezhetnek, egyéni és csapat szempontból is. Előzetesen Leclerc-Verstappen csatára lehetett számítani, Leclerc fölénnyel, hiszen az első három versenyből Leclerc kettőt megnyert, ezen kívül pedig egy második helyet szerzett. Ezzel szemben Verstappen egy futamgyőzelem mellett két kiesést könyvelhetett el. A Ferrari erősnek, a Red Bull megbízhatatlannak látszott.

Aztán fordulni kezdett a kocka. A Red Bull problémái elmaradtak, így Verstappen a következő hat versenyből ötöt megnyert. Ezen időszak alatt Leclerc két kieséssel „gazdagodott” és mindössze egy dobogós helyezést szerzett. Azóta sem fut túl jól a szekér, bár egy győzelmet tudott szerezni Ausztriában. Ezzel annyi a gond a monacói szempontjából, hogy holland riválisa egy hetedik hely mellett azóta egy második helyet és két győzelmet szerzett.

A Ferrari spanyol versenyzője mire összekapta magát, hogy érdemben hozzá tudjon járulni a bajnoki címért való küzdelemre, addigra csapata fejben elkezdett szétesni. Műszaki- és taktikai hibák vetik vissza a vörösök versenyzőit, a bajnoki cím pedig elúszni látszik, ha ezen nem tudnak sürgősen változtatni.

A szezon felén már túl vagyunk, a Magyar Nagydíj után pedig elérkezett a mezőny számára is a nyári szünet ideje.

Verstappen teljes nyugalomban töltheti szabadidejét, mivel előnye 80 pontra nőtt Leclerc előtt. A monacóinak azonban lehet, hogy lesznek álmatlan éjszakái, hiszen nem csak hogy lemaradni látszik a bajnoki címről, de még a második helyet is elveszítheti. Pérezzel szembeni előnye ugyanis 5 pontra olvadt. Nem beszélve arról, hogy a Mercedes versenyzői is kezdenek felzárkózni, Russell már meg is előzte a másik Ferrarit vezető Sainzot.

A Red Bull előnye 97 pont az olaszok előtt, és főhet Mattia Binotto feje, mert a Mercedes a nyomukban van. Csak 30 pont már a különbség, és a pechjük van a ferrarisoknak, a csillagos márka épp Monzában fogja őket megelőzni a pontversenyben…

A pontverseny állása a Magyar Nagydíj után (egyéni):
# Versenyző Csapat Pontok
1 Max Verstappen RED BULL RACING 258
2 Charles Leclerc FERRARI 178
3 Sergio Perez RED BULL RACING 173
4 George Russell MERCEDES 158
5 Carlos Sainz FERRARI 156
6 Lewis Hamilton MERCEDES 146
7 Lando Norris MCLAREN 76
8 Esteban Ocon ALPINE 58
9 Valtteri Bottas ALFA ROMEO 46
10 Fernando Alonso ALPINE 41
11 Kevin Magnussen HAAS 22
12 Daniel Ricciardo MCLAREN 19
13 Pierre Gasly ALPHATAURI 16
14 Sebastian Vettel ASTON MARTIN 16
15 Mick Schumacher HAAS 12
16 Yuki Tsunoda ALPHATAURI 11
17 Zhou Guanyu ALFA ROMEO 5
18 Lance Stroll ASTON MARTIN 4
19 Alexander Albon WILLIAMS 3
20 Nicholas Latifi WILLIAMS 0
21 Nico Hulkenberg ASTON MARTIN 0

 

A pontverseny állása a Magyar Nagydíj után (csapatok):
# Csapat Pontok
1 RED BULL RACING RBPT 431
2 FERRARI 334
3 MERCEDES 304
4 ALPINE RENAULT 99
5 MCLAREN MERCEDES 95
6 ALFA ROMEO FERRARI 51
7 HAAS FERRARI 34
8 ALPHATAURI RBPT 27
9 ASTON MARTIN ARAMCO MERCEDES 20
10 WILLIAMS MERCEDES 3