back to top
KezdőlapExtraVettel, az angol humorú német, akivel "együtt" nőttem fel

Vettel, az angol humorú német, akivel „együtt” nőttem fel

-

Sebastian Vettel neve nem akkor vált ismertté számomra, mikor az F1-be kerül, figyelemmel kísértem a  Formula Renault-t is. Pályán 2007-ben láttam először, a World Series by Renault hungaroringi hétvégéjén – nagy kár, hogy az az esemény már nem egészen olyan szisztéma szerint zajlik, mint régen.

2009-ben „találkoztam” vele először – nem  újságíróként – Szegeden a Red Bull Street Parade-en. Nem volt akkoriban kilátásban számomra, hogy valaha kijutok Forma-1-es versenyre – arra meg pláne nem, hogy sajtósként – így akkor, 2009-ben úgy mentem Szegedre, hogy lehet ez lesz az első és utolsó alkalom, hogy élőben lássak úgy egyáltalán F1-es versenyzőt. Ez arra is jó volt, hogy pozitív emlékem is legyen végre Szegedről. Nem a város tehet róla, személyes okokból nem szerettem/szeretem a várost, de ez egy másik történet…Szóval a 2009-es szegedi show nagy élmény volt a 19 éves énnek.

Aztán 2010-ben Vettel bajnoki címeket kezdett gyűjteni, én meg újságíróvá kezdtem válni, így végül nem 2009 Szeged lett az utolsó alkalom, hogy „egy helyen voltunk”.

Aki objektíven tud tekinteni a sportra, nem ellendrukkeri indulat beszél belőle, az aligha tud róla bármi rosszat mondani. Emberileg semmiképp. Sebastian rendkívül intelligens és jó modorú, jó humorú és két lábbal a földön álló fickó. Ha valaki, akkor ő tényleg nem felejtett el „hétköznapi” ember maradni a sikerek és hírnév ellenére sem.

sebastian vettel, racingline.hu
Fotó: Kaiser Erika

Korán jött dicsőség

A korán, fiatalon jött eredményeknek persze az is lett az eredménye, hogy hamar érkezett el a visszavonulás ideje. Ugyanakkor mit nevezünk hamarnak? Ha azt vesszük alapul, hogy a német versenyző még mindig csak 35 éves, akkor korainak tűnik. De ha belegondolunk, hogy kb 2007 közepe óta vezet az F1-ben, már nem is tűnik korainak, hiszen 15,5 évről beszélünk. Vettel az a fajta ember – és most az emberről beszélek, nem a versenyzőről -, aki kapcsán az jut eszembe, hogy meg sem érdemli őt a világ mert képtelen értékelni. Vagy mondhatnám azt is, hogy több ilyen emberre lenne szükség.

Ha további jelzőkkel kellene illetnem, akkor megemlíteném még a „bátor” szót is. Főleg az utóbbi évek tekintetében, hiszen a mezőnyből ő merte leginkább felvállalni őszinte véleményét bizonyos témákban, szembemenve akár a politikával is. Noha lehet hogy ez a „bátorság” már annak is volt köszönhető, hogy tudta, már levezet, és nincs túl sok vesztenivalója…

Sebastian Vettel, Aston Martin, Miami Nagydíj
Fotó: Aston Martin F1 Team

Platform csere

Egész pályafutása során kiválóan távoltartotta magánéletét és családját a közönségtől, talán senkinek nem sikerült ez ennyire, legalábbis nem mostanában. Friss, Instagramos feltűnésétől se várja senki, hogy többet mutat majd a hétköznapjaiból. Mikor csütörtök reggel feltűnt a közösségi oldalon, első gondolatom volt, hogy ebből visszavonulás lesz, csak az volt a kérdés, hogy mikor jelenti be. Világos volt, hogy azért kell neki az Instagram, hogy az F1 után is legyen olyan plartformja, ahol kommunikálni tudjon a fontos kérdésekben.

Csütörtökön, megérkezve a Hungaroringre, Vettel Insta sztorijában egy időpont tűnt fel, mindenféle kommentár nélkül annyit közöltek, hogy 12:00. El is kezdtem írni egy Vettel visszavonulásáról informáló hírt, és szinte abban a pillanatban, hogy befejeztem, megérkezett a bejelentésről szóló videó. Talán elsők között láthattam meg, gyorsan ki is egészítettem az általa elmondottakkal a cikket, majd levettem a fejhallgatót, és szinte hullámzott Vettel hangja a sajtóteremben, ahogy egyre többen indították el videóját a laptopjukon, vagy telefonjukon.

Más abból érzi, hogy öregszik, hogy ráncosodni kezd. Én abból, hogy lassan fiatalabb lesz nálam az egész mezőny…

Egészen furcsa érzés volt, hiszen lehetett már erre számítani, mégis kicsit meglepett mindenkit. Engem talán azért is „ütött szíven”, mert 3 év lévén köztünk, nagyjából egy korosztály vagyunk; mióta én írok is az F1-ről, ő mindig a mezőny tagja volt. És ha nem tévedek, a „korosztályomból” ő az első versenyző, aki visszavonul.
Sokan akkor kezdik érezni, hogy öregednek, mikor meglátják első ráncaikat, vagy ősz hajszálukat, netán egy kisgyerek csókolommal köszön nekik. Én abból veszem észre, hogy öregszem, hogy vészesen közeleg az a szezon, amikor már a Forma-1-es mezőny minden tagja fiatalabb lesz nálam…

Sebastian Vettel
Fotó: BMW AG

Bölcs ember az, ki másoktól tanulni tud

Sokan kritizálták és vádolták képmutatással, amiért klímavédelemről beszél F1-es versenyzőként. Főleg mert pár éve még ő volt az, aki leginkább ellenezte az elektromos versenyautókat és az hibrid V6-os F1-es motorokat. Mondván életkora ellenére ő oldschool guy és az igazi autóversenyeken bömbölnek a motorok. Azonban az intelligens ember egyik ismérve az is, ha a véleménye képes formálódni és változni azáltal, hogy több tudásra, információra tesz szert egy adott témában.

Nem tartom kizártnak, hogy fogjuk a jövőben Formula E versenyen látni, legalábbis mint vendéget.

Viszlát, Seb!

Ui.: Aki pedig szeretne Vettel kedvére tenni, ültessen méh-csalogató virágokat! 🙂

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Andrea Tajthi (@anditajthi) által megosztott bejegyzés