back to top
KezdőlapFormula 1Vettel megkönnyebbült és továbbra sem olvas kommenteket

Vettel megkönnyebbült és továbbra sem olvas kommenteket

-

Sebastian Vettel örül, hogy most már tisztázott a jövője.

A nyári szünet előtti utolsó futam különleges volt Sebastian Vettel számára. A négyszeres világbajnok a Magyar Nagydíj csütörtökén jelentette be, hogy az év végén távozik a Forma-1-ből.

Arra a kérdésre, hogy ez egy érzelmes hétvége volt-e számára, azt felelte, inkább örül, hogy pont került a téma végére és fellélegezhet.

„Inkább megkönnyebbülés, ha őszinte akarok lenni.”

Ettől a tehertől megszabadulva Vettel a tizedik helyen ért célba. Saját bevallása szerint az ilyen eredményeknek kell lenniük a célnak, a szezon második felében is.

„Nem ígérhetek semmit, de mindent megpróbálunk majd” – mondta. „A végsőkig küzdeni fogok. Most már várom a [nyári]szünetet, majd a hátralévő versenyeket.”

„Továbbra is keményen kell dolgoznunk. A gyenge pontunk a szombati kvalifikáció. Úgy gondolom, hogy a versenyen elég jól állunk. A cél pedig az, hogy minden futamon pontot szerezzünk, még ha csak egy-két pontról is van szó.”

„Élvezni fogom az utolsó futamokat, és megpróbálom magammal vinni a teljes lendületet” – tette hozzá Vettel.

„Tudom, hogyan kell ezt a munkát végezni, és így teszek a végsőkig.”

Magyarországon csak korlátozottan kapott képet arról, hogyan alakultak a reakciók a visszavonulásának bejelentésére.

„Általában nem vagyok az a fajta, aki a [közösségi média] kommentjeit pásztázza” – mesélte a német.
„Egy kicsit érzékeltem belőle. Természetesen az emberek odajöttek hozzám és beszélgettek velem. Nagyon jó volt hallani, amit ezek az emberek mondtak” – árulta el a 35 éves Vettel.

„De biztosan nem jutott el hozzám minden” – mondta.

Forrásformel1.de