back to top
KezdőlapFormula 1Pérez lassabbnak érzi magát az új fejlesztések után

Pérez lassabbnak érzi magát az új fejlesztések után

-

Sergio Pérez remekül kezdte a szezont, Monacóban győzött is, és lőtávolon belül volt Verstappen mögött a bajnoki pontversenyben. Azóta viszont már jelentősen megnőtt a különbség, és Pérez mostanában látszólag nem nagyon találja a helyét.

Az év elején úgy tűnt, talán inkább a mexikói stílusának fekszik az autó, de a fejlesztések minden kétséget kizáróan Verstappennek jöttek jobban, kicsit közelebb került az ő stílusához az autó.

„A szezon elején csúcssebességem volt, de ahogy továbbfejlesztettük az autót, már nem 100%-ig fekszik a stílusomnak” – idézi Pérezt a Sport Bild, akinek fő célja most hozzászokni az átalakult autóhoz.

„A lehető leggyorsabban hozzá kell szoknom, és remélem, hogy inkább abba az irányba megyünk, mint a szezon elején” – tette hozzá.

Pérez nem adja fel, főleg hogy a konstruktőri bajnoki cím legnagyobb esélyeseinek számítanak, a mexikóinak pedig még soha nem adatott meg ilyen csapatnál vezetni.

„Pontosan ez motivál. Ha nem lennék topautóban, valószínűleg már nem lennék itt” – zárta gondolatát.

Forrásgpblog.com