back to top
KezdőlapFormula EA Formula E tárt karokkal várja Vettelt

A Formula E tárt karokkal várja Vettelt

-

A Magyar Nagydíj hétvégéjén Sebastian Vettel bejelentette, hogy a 2022-es szezon végén visszavonul a Forma-1-ből.

A négyszeres világbajnok egyelőre nem közölte 2023-as terveit, ami azt is jelentheti, hogy végleg szögre akasztja a versenyzői sisakot.

Vettel az elmúlt években nyíltan felszólalt környezetvédelmi- poltikai- és társadalmi kérdésekben, idén év elején pedig már önmagát is képmutatónak nevezte, amiért F1-es versenyzőként dolgozik.

Azonban ha mégis versenyezne még, a Formula E jó választás lehet számára, noha pár éve még kritizálta a sorozatot.

A Formula E egy teljesen elektromos hajtású sorozat, amely jelenleg a nyolcadik szezonját futja, és a nagy gyártók mellett neves versenyzőket is vonzott.

Lucas di Grassi, aki a 2016-17-es szezonban bajnok lett a sorozatban, azt mondja, Vettel szívesen látott tagja lenne a Formula E mezőnyének.

„Sokszor versenyeztünk együtt, főleg a Formula 3-ban, és csodálatos lenne, ha itt versenyezne” – idézte őt a The Independent.

„Úgy gondolom, hogy az F1-ben a fenntarthatóságról szóló sok beszéd nem igazán hoz változást, például azt mondják, hogy ‘ne használjunk fosszilis üzemanyagokat’, aztán az Aramco szponzorálja őket.”

„[Vettel] az elmúlt néhány évben tudatossá vált a világ állapotával és azzal kapcsolatban, hogy mit tehet azért, hogy jobbá tegye azt, és sportemberként arra használja a platformját, hogy megpróbálja jobbá tenni a világot, ami szerintem nagyon nemes dolog tőle.”

Azonban di Grassi nem számít arra, hogy a jelenlegi Aston Martin versenyző jövőre átigazol a Formula E-be.

„Öröm lenne, ha velünk versenyezne, de nem hiszem, hogy ez megtörténik” – mondta.

„A Formula E egy nagyon nehéz környezet, bár a Gen 3-mal minden a nulláról indul, így tökéletes lenne az időzítés arra, hogy valaki beugorjon, és biztos vagyok benne, hogy versenyképes lenne.”

„Csak ez időbe telik, a Formula E egy nagyon különleges versenysorozat, és nincsenek edzések vagy tesztnapok, szóval időbe telik, de öröm lenne, ha velünk versenyezne.”