back to top
KezdőlapFormula 1Pérez: A kieséseim „megölik” az idei évemet

Pérez: A kieséseim „megölik” az idei évemet

-

Sergio Pérez szerint még „minden nyitott” az idei bajnoki küzdelemben, még annak ellenére is, hogy a kiesései jelentősen megnehezítették az idei szezonját.

A mexikói Monacóban megszerezte a második győzelmét a Bikák színeiben és azzal a sikerével 15 pontra közelítette meg a bajnoki éllovas Max Verstappent. Azonban azóta a két Red Bull pilóta szezonja úgy alakult, mint a szinusz görbe: az egyik fent, a másik lent.

Amíg 22021 világbajnoka a Monaco után megrendezett 6 versenyből 4-et is meg tudott nyerni, addig Pérez csupán két 2. helyet tudott gyűjteni ezen periódusban, de Kanadában és Ausztriában pedig nullázott.

Az előbb említett két kiesés és Verstappen jobb eredményei miatt 85 pontra nőtt a különbség a Red Bull pilótái között a 2022-es évad utolsó 9 futamára. Ugyan Verstappennek is volt a szezon elején két kiesése Bahreinben és Ausztráliában, de a szezonnyitón a mexikói sem láthatta meg a kockás zászlót, ami miatt eggyel több kieséssel rendelkezik a csapattársához képest.

„Még mindig nagyon sok van hátra a szezonból” – nyilatkozta Pérez még a Magyar Nagydíj előtt. – Az őszintét megvallva, a kieséseim nagyon rosszul jöttek a számomra. Azok nélkül egészen másként nézne ki a bajanoki tabella első fele. Ezzel nem tudok mit kezdeni, azonban rengeteg pozitívumot lehet továbbvinni a szezon első feléből.”

Péreznek az üzemanyag pumpája mondta fel a szolgálatot Bahreinben, amíg Kanadában egy váltóhoz köthető probléma okozta a vesztét. A mexikói versenyző ezen felett Ausztriában a George Russell-lel való első körös ütközése miatt idő előtt kellett befejeznie csapata hazai versenyét.

Ugyan Pérez bajnoki esélyeinek körülbelül véget is vetettek a kiesései, a 2021-es szezonhoz képes egyértelműen előrelépett, ugyanis az első Red Bull-os évében rendkívül szenvedett az RB16B volánja mögött.

A mexikói kiválóság szezon elején való remeklése azonban gyorsan meggyőzte az energiaitalosok vezetőit, akik 2024-ig meg is hosszabbították a szerződését. A Forma-1 történelmének legeredményesebb mexikóija úgy véli, hogy az idei évben nyújtott eddigi produkciója „ott van a legjobbjai között.”

A Red Bull 97 pont előnnyel vezeti a konstruktőri bajnokságot a Ferrari előtt, azonban miután a Ferrariban még mindig nagy a potenciál, Pérez szerint „még semmi nincsen lefutva és továbbra is szállítaniuk kell a pontokat.”