back to top
KezdőlapFormula 1Az Aston Martin már a 2023-as autóra koncentrál

Az Aston Martin már a 2023-as autóra koncentrál

-

Az Aston Martin idei versenyautója nem sikerült a legjobban, ezzel a géppel mindössze a 9. helyen állnak a konstruktőrök bajnokságában. Ennek fényében aligha meglepő, hogy a silverstone-i gárda elengedi az idei évet, és inkább 2023-ra koncentrál, amikor egyébként Fernando Alonso érkezik a csapathoz a visszavonuló Sebastian Vettel helyére.

A spanyol számára tehát ez is kecsegtető lehet, hiszen sokkoló hirtelenségű átigazolásával még mindig azt az utat keresi, mely visszavezetheti a győzelemhez.

„Bár tovább kell javítanunk az AMR22 teljesítményét, és egy kis csoportunk még mindig dolgozik rajta, a figyelmünket már az AMR23 felé fordítottuk” – jelentette ki a csapatfőnök Mike Krack, utalva a jövő évi autóra. „Egy ideje már az AMR23-ra összpontosítunk, mert az autónak rögtön teljesítenie kell, a gyárból kigurulva. Az új szezon és az új autó jelenti a legnagyobb lehetőséget arra, hogy a versenytársaink elé kerüljünk.”

Forrásgpblog.com