back to top
KezdőlapFormula 1Ki? Hova? Meddig? Így áll a 2023-as versenyzői piac!

Ki? Hova? Meddig? Így áll a 2023-as versenyzői piac!

-

A 2023-as pilótakeringő előzetesen kicsit unalmasnak ígérkezett, nem voltak kilátásban jelentős változások, de aztán Sebastian Vettel és Fernando Alonso kicsit megkavarta a dolgokat.

De kezdjük azokkal, akik a legbiztosabbak!

Itt van mindjárt Lance Stroll, akinek egyedi a helyzete, mivel édesapja tulajdonolja az Aston Martin jelentős részét. Hivatalos bejelentése sosem volt az ő szerződéshosszabbításának, aminek vélhetően az az oka, hogy addig marad, amíg csak kedve tartja.

Több évre . nincs meghatározva nyilvánosan, hogy mennyire – szóló szerződése van Kevin Magnussennek, George Russellnek, és az Alpine-tól 2023-ban az Astonhoz igazoló Alonsónak is.

Az ismert „lejáratúak” között Max Verstappen helye a leginkább atombiztos. A holland 2028-ig áll szerződésben a Red Bullal, jelen állás szerint.

Lando Norris szerti az állandóságot, ő 2025-ig biztosan marad a McLarennél.

A 2024-esek listája a leghosszabb: még két szezonja biztosan van Péreznek, Bottasnak, Sainznak, Oconnak és Leclercnek.

Alex Albon 2023-ban még biztosan marad, de úgy tudni, tovább is szól a szerződése.

2023 végén jár le Gasly és Hamilton szerződése, illetve papíron Ricciardóé is.

Lewis Hamilton mostanában azt rebesgette, hogy még tervez hosszabbítani, míg Daniel Ricciardo lehet, hogy idő előtt lesz kénytelen távozni a McLarentől. Az ausztrál helyére korábban több név is felmerült, de Alonso átigazolásának híre után, némi kis botrány közepette kiderült, hogy jó eséllyel Oscar Piastrit igazolta le a wokingi csapat. Mindezt úgy, hogy az Alpine is igényt tartott volna rá, miután Alonsotól meg kell válniuk.

Négy jelenlegi versenyző sorsa nem eldöntött még: Yuki Tsunoda, Mick Schumacher, Nicholas Latifi és Guanyu Zhou is vár még a sorsára.

Te ki(ke)t tennél ki közülük teljesen az F1-ből? (Többet is jelölhetsz)

  • Latifi (51%, 101 Votes)
  • Tsunoda (22%, 43 Votes)
  • Schumacher (11%, 21 Votes)
  • Zhou (9%, 18 Votes)
  • Egyiküket sem (8%, 15 Votes)

Total Voters: 129

Betöltés ... Betöltés ...

A csapatok tekintetében tehát 6 hely sorsa nem eldöntött még. Egy Williams, egy Alfa Romeo, egy AlphaTauri és egy Haas ülés sorsa még biztosan kérdéses, illetve nem száz százalék még, hogy ki lesz Ocon, és ki Norris csapattársa.

Versenyző Melyik csapatnál?
Meddig van szerződése?
Lewis Hamilton Mercedes 2023
Alexander Albon Williams 2023 +
Pierre Gasly AlphaTauri 2023
Daniel Ricciardo McLaren 2023 + opció
Charles Lelclerc Ferrari 2024
Esteban Ocon Alpine 2024
Carlos Sainz Ferrari 2024
Valtteri Bottas Alfa Romeo 2024
Sergio Pérez Red Bull 2024
Lando Norris McLaren 2025
Max Verstappen Red Bull 2028
George Russell Mercedes
„hosszútávra”
Fernando Alonso Aston Martin „több év”
Kevin Magnussen Haas
„több év”
Lance Stroll Racing Point
amíg kedve tartja? 😀
Oscar Piastri Alpine/McLaren ?