back to top
KezdőlapFormula EÚjabb csapatváltást eszközöl a Formula E első versenyzője

Újabb csapatváltást eszközöl a Formula E első versenyzője

-

A szinte Formula E alapítónak számító Lucas di Grassi hűséges volt eredeti csapatához, amíg lehetett, most azonban második éve megint új csapattal kezdi majd a szezont.

A brazil hét év után az Audi kivonulását követően kényszerűségből keresett új munkaadót, így kötött ki a Venturinál az idei szezonra. Most az utóbbi években küszködő Mahindrára esett a választása, akik a jövő évtől pont eredeti csapatának, az Abtnak szolgáltatnak majd erőforrást.

Náluk Alexander Sims távozásával üresedik meg egy ülés, a brit ugyanis visszatér eredeti szakágához, az endurance versenyzéshez.

„Az, hogy a Mahindrához csatlakozom, a karrierem egy új kihívását jelenti. Az időzítés sem lehetne jobb, a kilencedik szezonban kezdődik a Gen3, amikor mindenki tiszta lappal indul.” jegyezte meg optimistán di Grassi.

Szerinte nem lesz furcsa, hogy korábbi munkaadójával lesznek partnerek. Inkább előny, hogy tud majd kommunikálni az ő mérnökeikkel is, amikor megosztják az adatokat.

„A rövid távú célunk, hogy versenyeket nyerjünk. Hosszútávon pedig hozzásegíteném a Mahindrát a világbajnoki címhez és ahhoz, hogy világszerte elektromos ikonná váljanak. Izgalmas és fenntartható jövő a célunk.”

Az indiai csapat jövőre először versenyezhet hazai földön, Dilbagh Gill pedig még boldogabb, hogy egy bajnokkal próbálnak majd addig kimászni a gödörből.

„Nincs kétség afelől, hogy Lucas az egyik legjobb Formula E pilóta. A statisztika és az eredmények magukért beszélnek, de számunkra a vonzereje nemcsak ebben rejlik.

Mi vagyunk az egyetlen csapat, amelyik nulla kibocsátással üzemel a kezdetek óta. Meghatároz minket, hogy az elektromos meghajtás fejlesztéseit tudás mellett szenvedéllyel hajszoljuk a pályán belül és kívül is.

Úgy hisszük, Lucas tökéletes erre a szerepre, és már készen állunk arra, hogy a Gen3 program részévé tegyük a következő hetekben. Szeretnénk a Mahindra Racinget világbajnokká tenni, Lucas tapasztalata és belső motivációja pedig ebben kulcsszerepet fog játszani.”