back to top
KezdőlapFormula 1Hamilton mostantól "nem ugyanaz az ember"

Hamilton mostantól „nem ugyanaz az ember”

-

Lewis Hamilton nem tengerparton és nem is Hollywoodban múlatta az időt az idei nyári szünete alatt. Ezúttal az afrikai kontinenst választotta úticélul. Elmondása szerint ez az élmény teljesen megváltoztatta az életét és „nem ugyanaz az ember”.

A 37 éves versenyző a „gyökerei nyomába eredve” szerette volna eltölteni szabadidejét, és az Instagramon fotókat és videókat is mutatott rajongóinak az utazásáról.

„Ez az elmúlt két hét volt egész életem legszebb napjainak néhánya” – írta Hamilton legutóbbi fotóihoz. „Már nem vagyok ugyanaz az ember, aki az utazás előtt voltam; a sok szépség, szeretet és békesség, amit megtapasztaltam, teljesen átalakított. Nincs az mennyiségű fotó, ami meg tudná örökíteni, hogy mit érzek most, és mit próbálok elmondani. Csak tudjátok, hogy amikor a szavak nem elég kifejezőek, ott mélyek az érzelmek.”

„Összekapcsolódtam a gyökereimmel és a történelmemmel, és most erősebben érzem magamban az őseimet, mint valaha. Namíbia, Ruanda, Kenya és Tanzánia, köszönöm. Köszönöm az itteni embereknek, a természetnek és a vadvilágnak. Minden egyes gyönyörű helyen, ahol jártunk, szívesen fogadtak minket. Úgy bántak velünk, mintha családtagok lennénk. Testvéreimnek, akik csatlakoztak hozzám ezen az úton, köszönöm. Tudom, hogy örökké erről fogunk beszélni.”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés

Minden eddiginél jobban tudatosult a Mercedes versenyzőjében, hogy mennyi csodás dolog van a Földön, és egy korábbi posztjában kifejtette, hogy az emberek semmivel sem különbek az állatoknál.

„Nem állunk az állatok felett, hanem egy (szinten) vagyunk (velük). Sőt, inkább vendégek vagyunk az otthonukban.”