back to top
KezdőlapFormula SportFormula 3Bearman kerekedett felül a mezőnyön az eső nélküli káoszban

Bearman kerekedett felül a mezőnyön az eső nélküli káoszban

-

A 17 esztendős Oliver Bearman élete első Formula 3 győzelmét ünnepelhette, ráadásul nem is akármilyen verseny végén.

Izgalmas versenyre volt kilátás a hétvége nyitóversenyén, hiszen a bajnoki éllovas versenyzők csak a mezőny végéről indulhattak gyenge időmérős szereplésük miatt. Arthur Leclerc a 20., Isack Hadjar a 23., Victor Martins pedig a 24. helyről kezdhetett csak. A fordított rajtrácsos verseny első sorából pedig O’Sullivan illetve Correa indult.

Az első kör rögtön nem akármilyen kavarodást hozott. Ugyan a Kemmel egyenes végéig minden rendben volt, de akkor O’Sullivan és Correa összeértek, előbbi első szárnyával kivágta utóbbi hátsó kerekét, így mindketten jöhettek a bokszba. Az első helyet így a nem mellesleg Les Combes-ot levágó Benavides kaparintotta meg, de ezt nem sokáig élvezhette, mert a második körben Bearman átvette tőle a vezetést. Az eggyel előle, vagyis negyedik helyről rajtoló Colapinto is kiforgott Edgar segítségével, ő is hátraesett tehát.

Hamar jött a safety car is a pályára, már a második kör elején, Mansell állt a falba a Les Combes-ban. Ezzel tehát kicsit lenyugodtak a kedélyek, a sorrend Bearman és Benavides mögött Edgar, Smolyar, Goethe, Stanek, Maloney és Alatalo volt.

A bajnoki élmenők közül Leclerc épp a 13., Martins a 16., Hadjar pedig a 18. helyen állt.

Az ötödik kör végén állt ki a mezőny éléről a safety car, az időközben öt másodperces büntetést kapó Edgar pedig rögtön megelőzte Benavidest a Kemmel egyenesben. Még ugyanebben a körben érkezett az újabb biztonsági autó, egy hatalmas baleset után. Az éppen hatodik helyért csatázó Goethe és Maloney értek össze a Blanchimont kanyarban és repültek bele jóval kétszáz feletti sebességgel a gumifalba. A gumifalon akkora kár keletkezett, hogy piros zászlóval kellett megszakítani a versenyt a javítás idejére.

A megszakítás alatt kiderült, hogy Martins kiugrása miatt büntetést kap, így hiába jött fel elég hatékonyan a mezőny végéről, a boxutca áthajtásos büntetése miatt minden reménye elveszett.

A verseny egy safety car mögötti felvezető kör után indult újra, Bearman simán eljött az élen, mögötte viszont jócskán csatáztak a többiek. Benavides rögtön megtámadta Edgart, de egy körrel később már őt előzte Smolyar a harmadik helyért. Néhány kanyarral később pedig már Stanek is elment mellette. Leclerc és Hadjar továbbra is szépen zárkóztak, néhány körrel a vége előtt már mindketten ott voltak a legjobb tízben.

Stanek eközben átvette a harmadik helyet Smolyartól, de ez majd a második helyet jelenti, hiszen előtte Edgart büntették. Az élen ezek után már semmi sem változott, Bearman húzta be a futamot Stanek és Smolyar előtt.

# Versenyző Csapat
1. 🇬🇧 Oliver Bearman Prema
2. 🇨🇿 Roman Stanek Trident
3. 🏳 Aleksandr Smolyar (🇷🇺) MP
4. 🇬🇧 Jonny Edgar Trident
5. 🇲🇨 Arthur Leclerc Prema
6. 🇫🇮 William Alatalo Jenzer
7. 🇪🇸 David Vidales Campos
8. 🇫🇷 Isack Hadjar Hitech
9. 🇧🇷 Caio Collet MP
10. 🇺🇸 Jak Crawford Prema
11. 🇨🇭 Grégoire Saucy ART
12. 🇮🇳 Kush Maini MP
13. 🇬🇧 Reece Ushijima (🇯🇵🇺🇸) Van Amersfoort
14. 🇺🇸 Brad Benavides Carlin
15. 🇦🇷 Franco Colapinto Van Amersfoort
16. 🇮🇹 Enzo Trulli Carlin
17. 🇲🇾 Nazim Azman Hitech
18. 🇺🇸 Juan Manuel Correa ART
19. 🇮🇹 Federico Malvestiti Jenzer
20. 🇮🇹 Francesco Pizzi Charouz
21. 🇬🇧 Zak O’Sullivan Carlin
22. 🇫🇷 Victor Martins ART
23. 🇭🇺 László Tóth Charouz
24. 🇲🇽 Rafael Villagómez Van Amersfoort
25. 🇮🇱 Ido Cohen Jenzer
🇪🇸 Pepe Martí Campos
🇲🇨 Oliver Goethe Campos
🇧🇧 Zane Maloney Trident
🇦🇺 Christian Mansell Charouz
🇺🇸 Kaylen Frederick Hitech