back to top
KezdőlapFormula SportFormula 2Drugovich nagyot húzott, de Lawson nyert Spában

Drugovich nagyot húzott, de Lawson nyert Spában

-

Liam Lawson magabiztos győzelmet aratott a Formula 2 belgiumi sprintversenyén, de a futam fő izgalmát Felipe Drugovich bokszkiállása, majd a felzárkózása szolgáltatta.

A fordított rajtrácsos futamot Boschung kezdte az élről, de a második rajtkocka üresen maradt mellette, ugyanis Daruvala nem tudott elindulni. A második sorból Pourchaire és Verschoor várták a lámpák kialvását, de egyikük sem tudott Boschung elé kerülni, sőt mindkettejüket megelőzte az amúgy a rajt után rögtön teljesen fűre hajtó Lawson. Pourchaire azonban még sokkal többet vesztett, Verschoor és Doohan is elé került. Az sem volt neki jó hír, hogy a fő rivális Drugovich zárkózott fel mögé a hatodik helyre.

Lawson rögtön a második kör elején megelőzte Boschungot az első helyért, de néhány körrel később Verschoor is elvesztette a harmadik helyét Doohannel szemben. Néhányszor Pourchaire is megpróbált a holland elé kerülni, de mondhatni beragadt mögé, ugyanakkor mások sem tudtak nagyon pozíciót javítani.

Így tehát mindenki ment a saját tempóján, mígnem jött egy baleset, vele pedig egy safety car szakasz is. A 9. helyen álló Sargeant ütközött a falba a Pouhon kanyarban. Habár nem lenne kötelező kereket cserélni, többen kijöttek friss gumikért a biztonsági autó alatt, így tett például Drugovich is a hatodik helyről, ezzel pedig visszaesett a 12. helyre, viszont sokkal jobb gumikon kezdhetett támadni.

Ez végül a 15. kör elején jöhetett el, ugyanis ekkora ment ki a safety car. Lawson hibátlanul jött el, de Drugovich is rögtön elkezdte levadászni a használt gumikon szenvedő versenytársakat, igaz Vipsszel kissé meggyűlt a baja, mert le kellett vágnia a Les Combes-ot az előzése közben, így kénytelen volt visszaengedni az észtet. Ez sok idejébe került, de így is hamar visszaelőzte a Hitech versenyzőjét, sőt még megelőzte a többieket is, Verschoorral bezárólag, ez pedig a negyedik helyet jelenti neki.

Lawson nyomába senki sem tudott érni, Doohan pedig még megelőzte Boschungot az utolsó körben, így övé lett a második hely.

A verseny végeredménye:

# Versenyző Csapat
1. 🇳🇿 Liam Lawson Carlin
2. 🇦🇺 Jack Doohan Virtuosi
3. 🇨🇭 Ralph Boschung Campos
4. 🇧🇷 Felipe Drugovich MP
5. 🇳🇱 Richard Verschoor Trident
6. 🇫🇷 Théo Pourchaire ART
7. 🇳🇿 Marcus Armstrong Hitech
8. 🇩🇪 David Beckmann Van Amersfoort
9. 🇯🇵 Ayumu Iwasa DAMS
10. 🇳🇴 Dennis Hauger Prema
11. 🇮🇱 Roy Nissany DAMS
12. 🇯🇵 Marino Sato Virtuosi
13. 🇧🇷 Enzo Fittipaldi Charouz
14. 🇪🇪 Jüri Vips Hitech
15. 🇩🇰 Frederik Vesti ART
16. 🇦🇺 Calan Williams Trident
17. 🇫🇷 Clément Novalak MP
18. 🇧🇪 Amaury Cordeel Van Amersfoort
19. 🇨🇴 Tatiana Calderón Charouz
20. 🇩🇪 Lirim Zendeli Campos
🇺🇸 Logan Sargeant Carlin
🇮🇳 Jehan Daruvala Prema

 

A bajnoki állás:

Versenyző Csapat Pont
1. 🇧🇷 Felipe Drugovich MP 185 0
2. 🇫🇷 Théo Pourchaire ART 162 -23
3. 🇺🇸 Logan Sargeant Carlin 119 -66
4. 🇧🇷 Enzo Fittipaldi Charouz 99 -86
5. 🇳🇿 Liam Lawson Carlin 98 -87
6. 🇦🇺 Jack Doohan Virtuosi 96 -89
7. 🇮🇳 Jehan Daruvala Prema 94 -91
8. 🇯🇵 Ayumu Iwasa DAMS 91 -94
9. 🇩🇰 Frederik Vesti ART 91 -94
10. 🇪🇪 Jüri Vips Hitech 86 -99
11. 🇳🇿 Marcus Armstrong Hitech 81 -104
12. 🇳🇴 Dennis Hauger Prema 68 -117
13. 🇳🇱 Richard Verschoor Trident 54 -131
14. 🇨🇭 Ralph Boschung Campos 40 -145
15. 🇫🇷 Clément Novalak MP 26 -159
16. 🇬🇧 Jake Hughes Van Amersfoort 26 -159
17. 🇮🇱 Roy Nissany DAMS 18 -167
18. 🇬🇧 Olli Caldwell Campos 8 -177
19. 🇯🇵 Marino Sato Virtuosi 6 -179
20. 🇦🇺 Calan Williams Trident 5 -180
21. 🇩🇪 David Beckmann Charouz 5 -180
22. 🇹🇷 Cem Bölükbasi Charouz 0 -185
23. 🇧🇪 Amaury Cordeel Van Amersfoort 0 -185