back to top
KezdőlapFormula 1Hamilton a futam után elismerte, hogy ezt benézte

Hamilton a futam után elismerte, hogy ezt benézte

-

Lewis Hamilton elismerte, hogy ő hibázott a Belga Nagydíj első köreiben.

A hétszeres világbajnok jól kapta el a rajtot, ám Fernando Alonso a szélárnyéknak is köszönhetően megelőzte. Fordult a kocka, így a brit pilóta vissza akarta foglalni a pozíciót, ám az előzési kísérlet mentén „meglovagolta” a spanyol Alpine-ját.

A versenyt a 37 éves pilóta nem tudta folytatni, míg a kétszeres világbajnok az 5. helyen fejezte be a viadalt. Ugyan az FIA versenybalesetnek minősítette az esetet, ám a felvételeken az látszott, hogy Hamilton nem hagyott elég helyet, és túl optimistán ment neki az előzésnek.

A futam után a Mercedes versenyzője elmondta, hogy csak saját magát hibáztathatja a kiesése miatt:

„A felvételeket visszanéztem. Pont a holtteremben volt, és nem hagytam neki túl sok helyet. Ez az én hibám volt. Ki fogunk ebből jönni és visszatérünk.” – nyilatkozta Hamilton a Sky Sportsnak.

A verseny hevében Alonso idiótának nevezte egykori csapattársát, majd hozzátette,  csak jó autóval, és az élről tud nyerni. Ám a hétszeres világbajnok nem akart véleményt formálni a felé intézett kritikáról.

„Inkább ezt nem kommentálnám. Különböző eredményeink voltak a pályafutásunk során. Ez egy olyan dolog, amit az ember a pillanat hevében mond.”

Forrásgpblog.com