back to top
KezdőlapFormula 1Alonsót frusztrálja, hogy nem értették meg egymást Pérezzel

Alonsót frusztrálja, hogy nem értették meg egymást Pérezzel

-

Fernando Alonso rendkívül ideges volt a Q2-es kiesését követően Zandvoortban. A spanyol simán bejuthatott volna a Q3-ba, de Sergio Pérez feltartotta őt, ami miatt a nagy szükség ellenére sem tudott javítani.

Alonso – aki a Q1-ből a 9. helyen simán továbbjutott – az előbb említett incidense miatt csupán a 13. helyről kezdheti majd meg a 72 körös Holland Nagydíjat. Az Alpine pilótájának javítania kellett volna a Q2 végén, hogy a kvalifikáció utolsó szakaszában is részt vehessen. Azonban az ideális íven autózó Pérez megzavarta őt a 9-es kanyarban és emiatt a spanyol lendületet vesztett és ez végül a továbbjutásába került.

„A forgalom okozta a vesztemet a Q2-ben” – értékelt a 32-szeres futamgyőztes az időmérőt követően. – Az összes edzés során a 6-7. helyen végeztem és ez a Q1-ben sem volt másképpen. Az utolsó Q2-es köröm során 5 tizedmásodpercet javítottam a 9-es kanyarig, de ott félreértettük egymást az egyik Red Bull-lal és emiatt sok időt veszítettem. A Q3-ba nem is jutottunk be, de a tempónk meglett volna hozzá.”

„Ha a Q1-ben történik ez, bőven lett volna időm javítani. Ez az első Q2-es körre is vonatkozik, mert akkor ott lesz még a másik szetten futott köröd. Amikor pedig eljön az igazság pillanata és a pálya állapota is tökéletes, akkor mindig forgalom van. Kár, hogy így alakult ez, de nem tudok neki mit csinálni.”

„Zandvoort egy kicsi és szűk pálya, ami megnehezíti a számunkra az előzés lehetőségét. Monza már más lesz, mert a hosszú egyenesek miatt ott sokkal könnyebb lesz előretörni.”

Alonso szerint a vasárnapi verseny folyamán „jelentős tempó vagy gumielőnyre lesz szükség az előzéshez” és azt is hozzátette, hogy „a mezőnynek a gumik túlmelegedésével is meggyűlhet majd a baja”.