back to top
KezdőlapFormula 1Pontverseny: Leclerc második helyét ketten is veszélyeztetik

Pontverseny: Leclerc második helyét ketten is veszélyeztetik

-

Úgy tűnt, hogy a Ferrari hazájában, az Olasz Nagydíjon a csapat vissza tud térni az élre, és Charles Leclerc megörvendezteti a tifosit egy győzelemmel. Azonban idén ez volt a hetedik alkalom, hogy a Ferrarinak nem sikerült győzelemre váltania a pole pozíciót (ebből hat alkalommal Leclerc volt pole-ban).

Ugyan a második helyen befutott a monacói, a versenyt Max Verstappen nyerte, aki így ismét tovább növelte előnyét a pontversenyben. Hat versenyhétvégével a szezon vége előtt a holland előnye már 116 pont Leclerc előtt. Utóbbitól pedig csak 10 pontra marad el Pérez, sőt Russell is csak 16 pontra van az összetettbeli második helytől. Leclerc tehát nem lélegezhet fel egy pillanatra sem.

Pierre Gasly két helyet javított, míg a váratlanul beugró, debütáló versenyét teljesítő Nyck de Vries rögtön két pontot gyűjtött a Williamsszel. Ezzel máris eredményesebb idén, mint a három éve a Williamsnél versenyző Latifi, aki továbbra is az egyetlen nulla pontos idén (meg Hülkneberg, de ő csak 2 versenyt teljesített idén).

A csapatoknál a sorrend nem változott. A Red Bull előnye 139 pont a Ferrari előtt, míg a Mercedes stabil harmadiknak látszik. Mögöttük az Alpine és a McLaren van versenyben egymással, illetve a Haas hetedik helye kezd veszélybe kerülni, mivel az AlphaTauri csak egy ponttal van lemaradva tőlük.

A pontversenyek állása az Olasz Nagydíj után:
# Versenyző Csapat Pontok
1 Max Verstappen RED BULL RACING 335
2 Charles Leclerc FERRARI 219
3 Sergio Perez RED BULL RACING 210
4 George Russell MERCEDES 203
5 Carlos Sainz FERRARI 187
6 Lewis Hamilton MERCEDES 168
7 Lando Norris MCLAREN 88
8 Esteban Ocon ALPINE 66
9 Fernando Alonso ALPINE 59
10 Valtteri Bottas ALFA ROMEO 46
11 Kevin Magnussen HAAS 22
12 Pierre Gasly ALPHATAURI 22
13 Sebastian Vettel ASTON MARTIN 20
14 Daniel Ricciardo MCLAREN 19
15 Mick Schumacher HAAS 12
16 Yuki Tsunoda ALPHATAURI 11
17 Zhou Guanyu ALFA ROMEO 6
18 Lance Stroll ASTON MARTIN 5
19 Alexander Albon WILLIAMS 4
20 Nyck De Vries WILLIAMS 2
21 Nicholas Latifi WILLIAMS 0
22 Nico Hulkenberg ASTON MARTIN 0

 

# Csapat Pontok
1 RED BULL RACING RBPT 545
2 FERRARI 406
3 MERCEDES 371
4 ALPINE RENAULT 125
5 MCLAREN MERCEDES 107
6 ALFA ROMEO FERRARI 52
7 HAAS FERRARI 34
8 ALPHATAURI RBPT 33
9 ASTON MARTIN ARAMCO MERCEDES 25
10 WILLIAMS MERCEDES 6