back to top
KezdőlapAutomobilEgy amerikai üzletasszony lett az FIA első vezérigazgatója

Egy amerikai üzletasszony lett az FIA első vezérigazgatója

-

Ugyan eddig nem volt ilyen, az FIA kijelölte első vezérigazgatóját, az amerikai Natalie Robyn személyében.

A hölgy korábban a Volvo, a Nissan és a DaimlerChrysler szolgálatában is állt, és ugyan ne azonnal, de nemsokára csatlakozni fog a motorsportos szervezethez.

A közlemény szerint szerepe az FIA „sikeres működésének és pénzügyi teljesítményének biztosítása lesz” amellett, hogy a szövetség gazdasági növekedésére vonatkozó terveket készít, ami többfajta bevételt biztosít az FIA-nak.

„Felvillanyoz, hogy én lehetek az FIA első vezérigazgatója, egy ilyen fontos és érdekes időszakban. Már várom, hogy a tagokkal, a vezetőséggel és az elnökkel együtt dolgozhassak, és megvalósítsam a reformról és növekedésről szóló víziójukat.”

Ennek stratégiáját is neki kell majd kidolgoznia, és ő lesz felelős az egész projektért. A szervezet elnöke, Mohammed Ben Sulayem „jelentős kinevezésnek” nevezte a fejleményeket.

„Natalie Robyn kinevezése egy sorsfordító pillanat a szövetség életében. Az ő kiterjedt tapasztalata és vezetői képessége kulcsfontosságú lesz a pénzügyeink javításában, az irányításban és a szervezet működésében.” emelte ki Sulayem.

„Abban is bizonyított, hogy a sokszínűséget is tudja javítani, és segít a cégeinek a növekedésben, javítja a vezetői készségeket, ami az FIA-nak és a tagoknak rendkívül jól jön majd. Üdvözlöm a csapatban!”

 

Forrásracer.com