back to top
KezdőlapEnduranceKubica mégsem fog WEC-ezni idén

Kubica mégsem fog WEC-ezni idén

-

Fotó: wec-magazin.com/ByKolles

Úgy volt, hogy Robert Kubica idén WEC-ezni fog, LMP1-ben, a ByKolles csapattal. A csapat azonban kihagyta az első két edzést, a Prologue-ot, mivel az autójuk még nem volt kész, s eddig csak néhány kört tudtak megtenni, mert technikai problémáik akadtak.

Erre Kubica bejelentette, hogy ő nem fog részt venni ebben a kampányban.

„A Prologue után eldöntöttem, hogy felmondom a ByKollessel tervezett programot az LMP1-ben.” – közölte Kubica saját Facebook oldalán. „Ebből adódik, hogy nem leszek ott a WEC szezonnyitóján Silverstone-ban, és a többi WEC versenyen. Nehéz döntés volt visszamondani és megválni a lehetőségtől, hogy csatlakozzak egy ilyen komoly kihívást jelentő bajnoksághoz, de remélem, hogy ez nem végső búcsú.”