back to top
KezdőlapFormula 1Hamilton elégedett az FIA elnökének munkájával

Hamilton elégedett az FIA elnökének munkájával

-

Lewis Hamilton pozitív visszajelzéseket küldött az FIA újdonsült elnöke, Mohammed Ben Sulayem számára. A hétszeres brit világbajnok szerint Jean Todt utódja a Nemzetközi Automobil Szövetséggel karöltve jó irányba próbálja meg terelni a Forma-1-et.

A 103-szoros futamgyőztes Hamilton mindezek mellett azt is felfedte, hogy gyakran tartanak eszmecserét az FIA elnökével és a brit szerint a 60 éves szakember kitűnően teszi dolgát az FIA elnöki székében ülve.

„Gyakran állunk kapcsolatban egymással és az utóbbi időben sokat beszélgettünk egymással” – nyilatkozta a Mercedes ásza. – Egy rendkívül ambiciózus elnököt látok benne, aki maga is versenyzett, tehát a versenyzőkhöz hasonló értékeket képvisel és részesít előnyben.”

A rendkívül sok összeesküvést szülő Abu Dhabi Nagydíj után egyértelműen változásokra volt szükség az FIA berkein belül. Az inkonzisztenciával vádolt Michael Masinak emiatt távoznia is kellett, és a helyére az F1-et irányító szerv két versenyigazgatót nevezett ki. Eduardo Freitas és Niels Wittich érkezése azonban koránt sem oldotta meg a problémákat.

Mivel két ember tölti be a versenyigazgató szerepét és hétvégéről hétvégére váltogatják egymást, így megeshet az, hogy a személyi különbség miatt egy adott szituációban két teljesen különböző döntés születik a végkifejlet kapcsán. George Russell ezt már szóvá is tette nemrégiben és szerinte az lenne az elsődleges az FIA számára, hogy „következetesek legyen a büntetések meghozatala során”.

Visszatérve Hamiltonhoz, a brit klasszis már csak azért is nagy támogatója Ben Sulayem munkásságának, mert ő „együttműködik a pilótákkal és mindig kikéri a véleményüket”, valamint az általa támogatott „sokszínűégi kampányért is sokat tesz”.

Forrásgpblog.com