back to top
KezdőlapFormula 1Az FIA változtatott, a Mercedest büntették Hamilton kihágásáért

Az FIA változtatott, a Mercedest büntették Hamilton kihágásáért

-

Hamilton csapatát súlyos pénzbírsággal sújtotta az FIA, miután a Szingapúri Nagydíjon újra elővették a hétszeres bajnokot a testékszereiért.

Bár eleinte nem büntettek senkit az ügyben, végül a Mercedesen csattant az ostor.

Az idei szabályváltoztatás értelmében biztonsági megfontolásból szigorított az FIA a pilóták viseletén, Lewis Hamilton azonban orvosi javaslatra bent hagyta az egyik piercingjét.

„Évek óta viselem az ékszereket és az orrdíszemet, aztán év elején volt ez a felhajtás. Utóbbi akkor még eléggé stabilan bennem volt, és nem lehetett kilazítani. Ezért kaptam haladékot, hogy megoldást találjak erre.” fejtette ki Hamilton az eddigi helyzetet.

„Kivetettem, megoldást kerestem, aztán volt, hogy ki-be raktam. Elfertőződött emiatt, és nem javult a helyzet. Vérhólyagos lett az orrom, és eléggé fájt is. Ezért mentem vissza az orvoshoz.

Ezt mind elmondtam nekik az időmérő előtt, aztán visszamentem, és helyrerakattam a hólyagokat, mert eléggé véres volt. Visszatettem az elmúlt két hétben, gyógyulni kezdett, így azt kérték, tartsam bent.

Őrület, hogy ilyen apró dologról kell beszélnünk. Minden mást teljesítettem. De most már nem igazán érdekel.”

Hamilton kiemelte az FIA változó álláspontját, mert tolerálták az ékszereket az év elejéig, már 20 éve nem szabályos az ilyesmi.

A Mercedes emiatt 25 ezer dolláros (10,6 millió forint) pénzbírsággal büntették, miután a csapat felelőssége betartatni a szabályokat, és kitöltötték a dokumentumot, ami szerint a bajnok betartja majd a szabályokat.

ForrásBBC