back to top
KezdőlapFormula 1Wolff elárulta hány évig maradhat még Hamilton?

Wolff elárulta hány évig maradhat még Hamilton?

-

Toto Wolff elárulta, már megkezdőtek Lewis Hamiltonnal a folytatásról szóló tárgyalások.

A tavalyi Abu Dhabi Nagydíj után a hétszeres világbajnok eljátszadozott a visszavonulás gondolatával. Az események mély nyomot hagytak benne, hirtelen már nem tudott bízni a száguldó cirkusz intézményében.

A Mercedes idei formája sem a legkecsegtetőbb, így a távozásról szóló gondolatok tovább érlelődtek a brit pilóta fejében. Hamilton szerződése 2023 végén jár le, ám az osztrák vezető szerint már tárgyalnak a folytatásról.

„A múlt héten leültünk és azt mondta: nézd, még öt év van bennem. Te hogy látod ezt? Teljesen egyenesek vagyunk egymással.” – magyarázta Wolff.

Az osztrák vezető elmondta, Fernando Alonso példáját hozta fel Hamiltonnak a kérdésre válaszolva.

„Fernando ugyanolyan, mint amilyen 25 évesen volt? Nem tudom, de még mindig nagyon versenyképes. Lewis úgy éli az életét, hogy teljesen az F1-re koncentrál, így elég messzire eljuthat. Ha eljön az idő, Lewis lesz az első aki azt mondja: nézd, nem tudom ezt tovább csinálni, már nem olyan jók a reakcióim. Avagy csak annyit közöl: már nem találom ezt szórakoztatónak, az új generáció már előre tört és nagyon erősek. Így tehát nincs kétségem afelől, hogy mikor megállapodunk a jövőben – szerződéshosszabbítás meg fog történni – akkor nyíltan fogunk egymással beszélgetni.” – tette hozzá Wolff.