back to top
KezdőlapFormula 1Még vissza se vonult Vettel, de már elmondta, hol térne vissza

Még vissza se vonult Vettel, de már elmondta, hol térne vissza

-

Sebastian Vettel azt mondta, hogy van egy helyszín, mellyel kivételt tenne, és egyetlen versenyre visszatérne a visszavonulása után is. Persze ha kapna rá lehetőséget. Ez a helyszín pedig Japán.

A négyszeres világbajnok az idei szezon végén visszavonul, így ezen a hétvégén utoljára látogatott el Suzukába az F1-ből való távozása előtt. Ennek ellenére azt állítja, nyitott lenne arra, hogy más kategóriában, például a Super GT-ben vagy a Super Formulában versenyezzen az ikonikus helyszínen.

„Gondolom (a Super GT és a Super Formula) is versenyez Suzukában, szóval nem tudom” – mondta Vettel. „Soha ne mondd, hogy soha. Úgy értem, ez egy nagyszerű pálya sok-sok okból. És ki tudja, mit hoz a jövő? Nem tudom. Nyilvánvalóan imádok vezetni, és azt hiszem, ezen a pályán mindig is nagyon elevennek éreztem magam, és a szenvedélyt is nagyon elevennek érzem. Szóval majd meglátjuk, hogy milyen típusú autó kerül majd talán elém a jövőben.”

„Talán a jövőben valamelyik srác, aki itt versenyez, egy kicsit rosszul fogja érezni magát, nem tudom. Nem kívánom nekik, hogy így érezzék, de nem bánnám, ha valamikor visszaugranék egy suzukai futamra! Meglátjuk, mit hoz a jövő. Jelenleg nincsenek terveim. De úgy gondolom, hogy Japánban izgalmas versenyek várnak ránk – majd meglátjuk.”

Arra a kérdésre, hogy komolyan gondolta-e mindezt, Vettel igennel felelt.

„Az egy futamból álló karrierről a jövőben? Igen, ha valaki szívesen szerződtet egy versenyzőt egyetlen futamra. Biztos vagyok benne, hogy azok a srácok nem szívesen állnának félre, de ez olyasmi lenne, amit komolyan megfontolnék.”

„Mindig is szerettem ezt a pályát. Azt hiszem, kiemelkedik a többi közül. Ez a kedvenc pályám a naptárban. A naptárak a sok év alatt megváltoztak… más pályákat is felvettünk, de ez a helyszín az első alkalomtól kezdve különleges volt számomra.”

„Ikonikus – ez egy nyolcas formájú pálya, az egyetlen ilyenünk, plusz a hangulat, tudod? A figyelem, amit a sportág kap, amikor ide jövünk, őrületes.”

„Szóval, sok a szép emlék. Tudom, hogy máshol is ez lesz az utolsó alkalom, de itt valahogy mégis más érzés ez. De már alig várom az edzéseket, minden egyes edzést, és a vasárnapi futamot is” – mondta Vettel még a szabadedzések előtt.

Forrásracer.com