back to top
KezdőlapFormula 1Sainz drámája: Elegem volt már ebből!

Sainz drámája: Elegem volt már ebből!

-

Carlos Sainz nem hiszi el azt, hogy már megint egy nüansznyival maradt le a pole-pozícióról a Japán Nagydíj időmérő edzésén.

A spanyol pilóta – aki az idei szezonban már Silverstone-ban és Spában is az első rajtkockából kezdhette meg a vasárnapi futamot – egy hajszálnyival ugyan, de kikapott Max Verstappentől és Charles Leclerctől is a suzukai kvalifikáción. A Red Bull holland kiválóságától 57, a csapattársától pedig 47 ezredmásodpercet kapott, ami egy rendkívül apró differenciának számít az F1-ben.

Sainz szerint azért nem szerezhette meg a rajtelsőséget, mert a lágy Pirelli abroncsai már nem viselkedtek megfelelően az utolsó kanyarban és emiatt értékes időtől esett el.

„Jó körön voltam, egészen az utolsó kanyarig,” – értékelt az egyszeres futamgyőztes az időmérő után Johnny Herbertnek. – Addigra túlmelegedtek az abroncsaim, ami miatt időt veszítettem az utolsó sikánban. A hátsó gumik kipörögtek és ezzel nem igazán tudtam mit csinálni.”

A 27 éves spanyol 3. helyének ugyanakkor vannak pozitívumai is. Sainznak a szezon elején még jelentős volt a lemaradás Leclerc-rel szemben egy körön, azonban ezt képes volt minimalizálni az évad végére.

A Hungaroringen megverte a csapattársát, és George Russelltől 44 ezredmásodpercre maradt el. Spában a spanyol diadalát hozta az időmérő és Zandvoortban is csak 97 ezreddel kapott ki Leclerc-től. Ugyan az utóbbi két futamon (Monza, Szingapúr) 2 tizedre nőtt a hátránya, de Sainznak már akkor is elege van abból, hogy mindig csak egy kevés hiányzik neki a pole-pozícióhoz.

„Elegem van már abból, hogy mindig egy tized hiányzik a pole-hoz” – folytatta a spanyol. – Zandvoort óta folyamatosan ez megy. Már a nyári szünet előtt is sok olyan verseny volt, ahol nagyon közel voltunk egymáshoz hárman (Verstappen, Leclerc és Sainz – a szerző). A szezon végéig remélhetőleg lesz olyan alkalom, amikor sikerül megtörnöm ezt a negatív sorozatot.”