back to top
KezdőlapFormula 1Latifi: A pontszerzés sem mentette volna meg a karrieremet

Latifi: A pontszerzés sem mentette volna meg a karrieremet

-

Nicholas Latifi a Japán Nagydíjon idei első pontjait szerezte egy kilencedik hellyel, ennek ellenére úgy érzi, ez sem mentette volna meg Forma-1-es karrierjét.

A kanadai versenyző utolsóként csatlakozott idén a pontszerzők táborához az esős körülmények között rendezett nagydíjon. A körülmények mellett a korai intermediatekre váltás játszott a kezére, utóbbival került be a legjobb tízbe, majd tempójának köszönhetően sikerült is ott maradnia.

„Remek volt megszerezni az első pontjaimat a szezonban” – értékelt a suzukai versenyt követően. „Megvolt a döntő dolog, ami az volt, hogy rögtön felraktam az intereket. Az, hogy tiszta pályán mehessek a megfelelő gumiabronccsal, számomra nem volt már nehéz feladat. És mivel hátul van az ember, kevesebbet veszíthet. Ez az én döntésem volt, és ez volt a helyes döntés. Trükkös volt, hogy a végére érjek, mert már nyolc körrel az etap kezdete után után teljesen elfogytak az első gumik, így csak próbáltam kitartani.”

A kiegyensúlyozottság a fontos, nem a kiugró eredmények

A szezon folyamán Latifi folyamatosan lassabbnak bizonyult az egy évet kihagyó csapattárs Alex Albonnál, és többek között ez is okozhatta a vesztét.

„Ez egy pontszerző helyezés, szóval egy pozitívum, jó önbizalomnövelő. De ha eddig a pontig nem született volna döntés a jövőmről, nem hiszem, hogy egy ilyen verseny sokat változtatott volna, mert ez mindig az év egészéről szól, nem pedig egy-egy jó eredményről” – látta be Latifi.

Forrásgpfans.com