back to top
KezdőlapFormula 1Leclerc őszintén nyilatkozott a Suzukában kapott büntetéséről

Leclerc őszintén nyilatkozott a Suzukában kapott büntetéséről

-

Charles Leclerc szerint a versenybírák jó döntést hoztak a Japán Nagydíj folyamán, ahol az utolsó körös pályaátvágásáért egy 5 másodperces büntetést kapott.

A Ferrari monacói versenyzőjére a futam utolsó szakaszában komoly nyomást tudott helyezni Sergio Pérez. A mexikói pilóta ugyanis sokkal jobban kezelte az abroncsait az 5-szörös futamgyőzteshez képest, aki már csak szenvedett a Bikákhoz képest. Leclerc emiatt az utolsó körben el is fékezte a pálya utolsó szegmensében található sikánt, majd visszatért Pérez elé a pályára és 2. lett, 3 tizedmásodperccel megelőzve ezzel mexikói riválisát.

Azonban a stewardok a leintést követően azonnal vizsgálatot indítottak a Ferrari kiválósága ellen, majd nem sokkal később már az ítélet is megszületett. Leclerc-t bűnösnek találták és a versenyidejéhez hozzáadtak 5 másodpercet, és ennek következtében csak a 3. helyen lett rangsorolva. Később kiderült, hogy ezzel az egyéni vb-címre való matematikai esélyét is elveszítette Max Verstappennel szemben.

Mattia Binotto „unfair-nek és igazságtalannak” tartotta az FIA ítéletét, mondván a pilótjának esélye sem volt arra, hogy felvázolja a saját álláspontját is a „toronyban”. A Ferrari ásza azonban nem ért egyet a csapatfőnökével, szerintem ugyanis jogosan csattant rajta az ostor.

„Hibáztam és azzal próbáltam minimalizálni az ezzel járó veszteséget, hogy kiegyenesítettem a pályát” – árulta el Leclerc, aki az elsők között gratulált Verstappennek a címvédése alkalmából. – Nem tudtam, hogy az volt a verseny utolsó köre, de szerintem az 5 másodperces büntetés jogos volt, megérdemelten kaptam meg azt.”

Charles Leclerc, Max Verstappen, Ferrari, Red Bull
Pedig a rajtnál Leclerc még Verstappennel csatázott az első helyért! Fotó: Peter Fox/Getty Images / Red Bull Content Pool

A monacói pilóta az első rajtnál majdnem megszerezte a vezetést, de a holland riválisa egy rendkívül agresszív manőver során ott tudta tartani az autóját az F1-75 mellett az 1-es, 2-es kanyar külső ívén. Emiatt megtarthatta a vezető pozícióját, amire senki nem volt veszélyes a futam további részében.

Ennek a legfőbb oka a Red Bull jó gumikezelése volt a Ferrarival szemben. A futam után számos olyan kép elterjed a közösségi média oldalakon, ahol a Verstappen és Leclerc autóján lévő jobb elsőátmeneti esőgumik voltak a főszereplők. Amíg az RB18-on még a barázda is jól látszódott, addig a Ferrari slicket csinált az interből, olyannyira leradírozta a barázdákat a futófelületről. Leclerc emiatt ismerte el azt, hogy „rendkívül nehéz volt számára a verseny utolsó szakasza”, és hogy „csakis kizárólag a túlélésre koncentrált.”