back to top
KezdőlapFormula 1Gasly nem lesz elsőszámú pilóta az Alpine-nál

Gasly nem lesz elsőszámú pilóta az Alpine-nál

-

Pierre Gasly érkezésével egy erős francia csapat alakult az Alpine-nál. Fernando Alonso ülését megörökölve nem lesz egyszerű dolga a Red Bull kötelékből kiszabadulva, de Gasly az eddig mutatott teljesítménye alapján már bizonyította, hogy erősebb csapatban a helye.

A francia több éves szerződést kötött a gyári istállóval, ahol a mezőny legjobban fizetett versenyzői közé kerül. Noha hivatalosan eddig sem volt rangsor a csapatnál, mégis Fernando Alonso volt az, aki hátára vette a csapatot csak a szerencse nem volt mindig mellette.

Összeállt a “francia válogatott”, Gasly-val erősít jövőre az Alpine

A helyzet annyiban hasonló lesz jövőre, hogy Ocontól sokan a stabilitást, Gaslytól pedig a kiugró eredményeket várják, ám ez nem azt jelenti, hogy Ocon fölé fogják őt rangsorolni, erről Laurent Rossi vezérigazgató beszélt.

„Nem lesz csapaton belüli hierarchia. Ahogy most sincs Ocon és Alonso esetében sem. Semmiféle különbség nincs Ocon és Gasly pedigréje között, ugyanolyanok.” – jelentette ki Rossi.

Az viszont közismert tény, hogy a két francia nem ápol túlságosan jó viszonyt, ám Rossi nem aggódik emiatt hosszabbtávon.

„Amikor találkoztak, mi éreztük is, hogy már 20 éve ismerik egymást. Az a benyomásom, hogy azt mondták egymásnak, hogy van egy lehetőség. Már érettek, legalábbis remélem. Valami csodálatos dolgot akarnak közösen véghez vinni. 15 évesen még bármit megtehetsz, de 26 évesen már eljött az idő, hogy megkomolyodj. Ez már az a kor, amikor valaki potenciálisan az utolsó, nagy szerződését köti, mert a karrierek már nagyon hamar kezdődnek. 26 évesen – hacsak nem vagy egy kiváló bajnok – elérkeztünk az áttörés területére. Arra számítok, hogy mindketten megmutatják, hogy mennyit tanultak.” – bizakodott.