back to top
KezdőlapFormula 1Verstappen: Jó, hogy stílusosan biztosítottuk be a bajnoki címet

Verstappen: Jó, hogy stílusosan biztosítottuk be a bajnoki címet

-

Ugyan voltak pillanatok, amikor kétségesnek tűnt Max Verstappen győzelme az Amerikai Nagydíjon, de végül behúzta a holland az idei 13. sikerét is. Ez pedig azt jelentette, hogy matematikailag is konstruktőri bajnokok lettek, minden lényegi kérdést elrendezve három futammal a vége előtt.

Verstappen a pole-ból rajtoló, talán legnagyobb ellenfelét már a rajt után elvesztette, Carlos Sainz ugyanis megforgott az első kanyarban, amikor Russell megpöccintette. Rögtön egy sima futamnak tűnt tehát, de azért Verstappen bő 10 másodperces utolsó kerékcseréje még okozott izgalmakat.

„Kemény volt” – értékelt a futam után. „Minden jó volt, de aztán a boxkiállás hosszabbnak tűnt, mint amit szerettünk volna, és a végéig kellett küzdenem. Mindent beleadtunk.”

Érzelmes hétvége volt ez az egész Red Bull csapat számára az alapító és tulajdonos Dietrich Mateschitz halála miatt, már csak ezért is különleges, hogy pont mostanra esett a csapatbajnoki ünneplés: „Ez egy nagyon nehéz hétvége volt számunkra, így ez Dietrichnek szól, azok után, amit értünk tett. A boxkiállás után nem tűnt túl jónak a helyzet, de mindent beleadtam, és visszajöttünk. Nagyszerű esélyünk volt arra, hogy megnyerjük a konstruktőri bajnoki címet, de ezt stílusosan akarod megtenni, és ma ezt tettük. Ez sokat jelent nekem és a csapatnak.”

Forrásgpblog.com