back to top
KezdőlapFormula 1Verstappen: Hamilton még a nevemet sem tudja kimondani

Verstappen: Hamilton még a nevemet sem tudja kimondani

-

Max Verstappen elmondta, ő nem haragszik Lewis Hamiltonra, így a negatív érzések egyoldalúak.

Tavaly intenzív csata alakult ki a két világbajnok között. A csapatok szópárbajai mellett a két versenyző a pályán feszült egymásnak, majd az utolsó futamon vitatható döntések mentén a holland nyert. A költségvetési-botrány kapcsán újra fellángolt a rivalizálás a Mercedes és a Red Bull között, ám a 25 éves pilóta köszöni szépen, de nem kíván ebben részt venni.

Lewis Hamilton elmondta, hogy mély sebeket szakított fel benne a Red Bull ügye, így ismét el kell temetnie magában a tavalyi évet. A Red Bull pilótálja megerősítette, hogy a hétszeres világbajnok még mindig neheztel rá:

„Az emberek azt mesélték nekem, hogy még a nevemet sem képes kimondani. Nekem mindig azt tanították, hogy tisztelni kell az ellenfeleket a sportban, különösen akkor, ha nagy dolgokat értek el. Nekem nincs problémám Lewisszal (Hamilton) és azzal, amit elért. Ő az egyike a legjobbaknak.” – magyarázta Verstappen.

Nemrég Fernando Alonso keveredett vitába a hétszeres világbajnokkal, ám a holland nem akar hasonló kijelentésekbe bocsátkozni.

„Tisztában vagyok azzal, hogy nem csak az autóinak köszönheti a sikereit. Ezt mindannyian tudjuk. A csapattárásadat kell először megverni, és Lewis ezt meg is tette. El kell ismernünk, hogy elképesztő munkát végez.”

A Red Bull versenyzője ugyanakkor hozzátette, Hamilton és ő nagyon különböző karakterek:

„Én sosem akartam ismert lenni. Bárcsak úgy sétálhatnék az utcán, hogy senki sem ismer fel. Én nem azért vagyok itt, hogy szeressenek. Ha nem szeretnek, az nem fogja elrontani a napomat. Remekül érezem magam a csapatommal. Az emberek mondhatnak amit akarnak, de én azért vagyok itt, hogy teljesítsek.”