back to top
KezdőlapFormula 1Egy elfelejtett versenyző nyomában - mi történt Tsunodával?

Egy elfelejtett versenyző nyomában – mi történt Tsunodával?

-

Az FIA megmagyarázta miért nem vehette vissza a körét a Safety Car fázis alatt Yuki Tsunoda.

Lando Norris autója megadta magát, így a pálya szélén hagyta magára a konstrukciót a szülinapos pilóta. Azonban a pályabírók nem tudták arrébb tolni a McLarent, így a VSC fáziks kevésnek bizonyult.

A Safety Car megjelent, a kerékcserék elindultak, majd lassan vonatozni kezdett a mezőny. Max Verstappen ugyanakkor nem értette miért várnak ilyen sokáig, mivel akkor már rég elvitték az útból Norris járművét.

A lekörözött pilótákat ezután engedték el, vagyis nem mindenkit. A két Williams visszavehette a körét, míg Yuki Tsunoda rajtszáma nem került fel arra bizonyos táblára. Míg a grove-i istálló pilótái tempóval haladtak a mezőny végére, addig a japán még mindig „rossz helyen” vesztegelt. A csapat végül szólt neki, hogy mennyen ő is a Williamsek után, ám akkor már a biztonsági autó is visszatért a boxba. Tsunoda félre húzódott, elengedett mindenkit, majd az utolsó helyet birtokba véve kullogott a többiek után.

Az interneten persze fogták a fejüket a rajongók és még a szakértők is. Az FIA hogy felejthette el Tsunodát? A futam után megérkezett a válasz.

„Minden rendszer megfelelően működött. Ez a szokatlan helyzet a pálya adottságainak és a történések összejátékának volt köszönhető.” – magyarázta a Racefans.net-nek a Szövetség.

Amikor a biztonsági autó bement a pályára, az AlphaTauri versenyzője akkor lépte át a boxutca bejáratánál az első Safety Car vonalat. Mivel a következő körben szintén áthaladt rajta, a rendszer úgy érzékelte, hogy visszavette a körét.

„Viszont, ekkor a boxutcába hajtott és a Safety Car mögött a sor gyorsabban tudott menni. Így mikor átlépte a boxutcai ellenőrzővonalat, feloldotta a lekörözést. Amikor visszatért a pályára, a rendszerek jelezték, hogy ismét körhátrányban van. Mivel már egyszer a rendszer szerint visszavette a körét, nem tehette meg ezt még egyszer. A versenyirányítás az időmérős rendszer segítségével ellenőrizte a helyzetet. Ez alapján kaptuk a megerősítést, hogy csak a 6-os (Nicholas Latifi) és a 23-as (Alex Albon) autó mehet el a biztonsági autó mellett.” – magyarázta tovább a Szövetség.

Ugyan eljárási hiba szerintük nem történt, viszont nyitottak arra, hogy a következő sporttanácsadói ülésen megvitassák az ügyet.