back to top
KezdőlapFormula 1Ocon nem gondolta volna, hogy ide jutnak Alonsóval

Ocon nem gondolta volna, hogy ide jutnak Alonsóval

-

Esteban Ocont nagyon meglepte, hogy így megromlott a kapcsolata a távozó Fernando Alonsóval.

Amikor a spanyol világbajnok visszatért a száguldó cirkuszba, a francia pilótával könnyedén megtalálta a közös hangot. A páros jó kapcsolatot alakított ki, sőt segítették egymást a dobogós helyek és a győzelem megszerzésében is. Mind a ketten pozitívan nyilatkoztak a másikról, ám valami megváltozott.

Alonso az Aston Martin mellett tette le a voksát, majd az elmúlt versenyek során egyre többet kakaskodtak Oconnal. Brazíliában a 41 éves versenyző úgy fogalmazott, örül annak, hogy hamarosan véget ér a partnerségük.

„Közel voltam a falhoz Jeddah-ban, Budapesten és ma a 4-es kanyarnál is. Tavaly többször is előfordult ez. Így mennek itt a dolog, már csak egy futam van hátra.” – magyarázta a spanyol.

Otmar Szafnauer azonban nagyon dühös volt a két versenyzőjére.

„Laurent Rossi megmondta nekik, ha más viselkedett volna így az Alpine-nál, már ki lenne rúgva.” – idézte a csapatfőnököt az RMC.

Alonso azonban nem akart bocsánatot kérni:

„Nem hinném, hogy erre szükség van. Nincs mit mondanom. Már csak egy verseny van hátra, a jövő év más lesz. Neki (Ocon) más csapattársa lesz, a vezetőségnek pedig egy új versenyzője. Nekem ez megfelel.”

A francia versenyző viszont némileg meglepődött Alonso nyilatkozatain:

„A két év alatt eddig nagyon jól kijöttünk egymással. Kicsit meglepődtem a sajtónak adott nyilatkozatain. Én olyan ember vagyok, aki szereti inkább ezt négyszemközt megbeszélni. Ám ez már csak így megy.”

Ocon kihangsúlyozta, Interlagosban nem ő kapott büntetést, hanem a csapattársa.

„Az egy rossz pillanat volt. Annak ellenére amiket mondott, őt büntették meg. Annyira közel vagy a másikhoz a versenyeken, hogy ez simán benne van a pakliban. Nem hiszem, hogy hasznos volt engem ennyire kritizálni.” – tette hozzá a 26 éves pilóta.