back to top
KezdőlapFormula 1Brawn sem tudja, hány sprintfutam lenne az ideális egy szezonban

Brawn sem tudja, hány sprintfutam lenne az ideális egy szezonban

-

A sprintversenyek száma a Forma-1-es versenynaptárban jövőre duplázódik, vagyis hat hétvégén rendeznek majd sprintet is. A Forma-1 leköszönő motorsport-igazgatója, Ross Brawn elismeri, hogy még mindig nem tudja, mi lenne az ideális darabszám.

Az F1 Brawn égisze alatt vezetett be megannyi változtatást a sportban. Többek között a költségvetési sapkát és a sprintversenyeket.

Az elmúlt két szezonban három sprintfutamot írtak elő egy évadra. A 2023-as, 24 fordulós F1-es versenynaptárban azonban már hat lesz belőle.

Brawn az F1 hivatalos weboldalának nyilatkozva elmondta, nem tudja biztosan, hány sprintverseny az ideális egy F1-es szezon során.

„A sprint egy olyan kezdeményezés volt, amely úgy tűnik, bevált” – mondta Brawn. „Jövőre hat sprintre bővítünk.”

„Nem tudom, mi lesz az optimális szám, aminél hosszú távon megállapodunk. Néhányan azt állítják, hogy minden versenyen kellene tartanunk. Meglátjuk, hogy így alakul-e a dolog. A sprint mindenképpen feldobta az egész hétvégét, és teljes három napot biztosít számunkra.”

F1 2022 imola sprint, rajt, Emilia-Romagna
Fotó: Dan Mullan/Getty Images/Red Bull Content Pool

A sprintfutamokat néhány rajongó és versenyző azonban kritizálta. Az immáron kétszeres világbajnok Max Verstappen azzal érvelt, hogy a kockázat és a jutalom egyensúlya miatt a versenyzők egyértelműen óvatosan vezetnek a sprintversenyeken. A vitatott formátumot azóta a motorkerékpáros világbajnokság, a Moto GP is átvette, amely a következő szezonban a kvalifikációt követő sprintfutamokat minden fordulóján megrendezi.

Brawn úgy véli, hogy a Forma-1-nek fel kellene ismernie a sportág erős területeit, és ügyelnie kellene arra, hogy ne kockáztasson ezek túlzott változtatásával.

„A sportszabályzathoz nyitottan álltunk hozzá, hogyan kellene fejlesztenünk a versenyhétvégék formátumát” – mondta. „Már most is sok jó dolog van az F1-ben.”

„Történetesen úgy gondolom, hogy a jelenlegi kvalifikációs formátum elég jó. A háromszakaszos kvalifikáció végig leköti az embereket. Izgalmas, és időnként feldob néhány változót.”

„Van egy olyan csapatunk is, akik most arra koncentrálnak, hogy megpróbálják a lehető legérdekesebbé tenni a pályákat, hogy ne legyenek olyan pályák, ahol nem tudunk rendesen versenyezni. Minden meglévő pályát értékeltünk, és minden új pálya esetében van beleszólásunk, hogyan biztosítsuk a nagyszerű versenyzést.”

Brawn végleg kiszáll: Már csak a kanapémról nézem majd az F1-et