back to top
KezdőlapFormula SportFormula 2Az új F2-es autókat úgy tervezik, hogy a nőknek is megfeleljenek

Az új F2-es autókat úgy tervezik, hogy a nőknek is megfeleljenek

-

A Formula 2 2024-re készülő új autóját úgy tervezik, hogy a férfiak mellett a női versenyzőknek is jobban megfeleljen – erősítette meg Bruno Michel, a sorozat vezérigazgatója.

Az FIA elnöke, Mohammed Ben Sulayem a múlt hónapban azt közölte, hogy a jövőbeli junior együléses autóknak „figyelembe kell venniük” a férfiak és nők közötti fizikai különbségeket. Az F2-veb pedig már folyik a munka az FIA technikai szakembereivel ennek a célnak a megvalósítása érdekében.

Néhány női versenyző úgy jellemezte az F1-es autókat, hogy azok könnyebben kezelhetők, mint a junior szériákban használtak, mivel az F1-esek szervokormánnyal rendelkeznek.

Michel arról számolt be, hogy „nagyon szorosan együttműködik az FIA-val” az F2 és az F3 a következő autói kapcsán és hozzátette, hogy a szervokormány „természetesen olyan dolog, amit megvizsgálunk”.

„Meglátjuk, mit kell tennünk a következtetések tekintetében, amelyeket az új autóval kapcsolatban le kell vonnunk” – folytatta Michel. „Tudjuk, hogy meg kell bizonyosodnunk arról, hogy a női versenyzők számára biztosan nem lesz probléma. Ez a lényege annak, amit csinálunk.”

Chadwick 5 év múlva már a Forma-1-ben versenyezne

„De a másik oldalon nem akarjuk bonyolítani az autót, ha nem szükséges.”

Ugyanakkor a költségek is befolyásolják majd, hogy az F2 megfelelőnek tartja-e a szervokormány alkalmazását az autókban.

„Mindig is erre törekedtünk, mert korábban háromévente fejlesztettünk egy autót, ezt pedig gazdasági okokból például hat évig fejlesztettük” – magyarázta Michel. „Szóval ez egy eléggé elavult autó.”

Michelnek három fő tervezési szempontja van az F2 következő autójával kapcsolatban. Olyan autót akar, amely „megfelel az FIA által kidolgozott összes biztonsági szabványnak.”

„Ez olyasmi, ami természetesen más lesz az új autóban, mert azok a biztonsági eszközök, amelyeket az FIA hat évvel ezelőtt kért, nem ugyanazok, mint amiket most. Szóval ez lenne az első számú, nagyon erős változás.”

„Olyan autót akarunk, amely felkészíti a versenyzőket az F1-re. Tehát ha vannak új dolgok, amiket az F1 épít be az autójukba, és ez változást hoz, akkor természetesen meg kell próbálni, hogy ezeket adaptálni tudjuk-e az F2-es autókra is.”

„És olyan autót akarunk, amely nagyszerű versenyzést biztosít, mert ez a kategóriáink DNS-e is. És azt kell mondanom, hogy ezen a téren eddig egész jól teljesítettünk, de mindig tudunk fejlődni.”

„A 2024-es autóval kapcsolatban együtt dolgozunk az FIA aerodinamikusaival, akik az F1-es autón dolgoztak, hogy lássuk, vannak-e olyan dolgok, amiket átvehetünk az általuk tett megállapításokból. Különösen azt, hogy mennyi leszorítóerőt veszítesz, amikor egy másik autót követsz. Ezeken a dolgokon elég sokat dolgozunk.”

A teljesítményt diktáló tervezési szempontok mellett „olyan autót kell készítenünk, amely jobban hasonlít egy F1-es autóra” – jegyezte meg Michel, mivel „a mostani autónk esztétikailag elég messze áll egy F1-es autótól”.

Az F2 jelenlegi autóját 2018-ban mutatták be, és turbómotorral szerelték fel, mivel a turbók 2014-ben visszatértek az F1-be. A halo is felkerült az autókra ugyanakkor, amikor azt az F1-es autók esetében is bevezették.

Michel azonban hangsúlyozta, hogy a bajnokság számára a költségek kordában tartása az elsődleges szempont.

„Végül, ami talán a legfontosabb, hogy olyan autót kell készítenünk, amely nem kerül egy vagyonba” – mondta. „És ez a nagy nehézségünk, mert minden, amit az előbb mondtam, pluszköltség. És a másik oldalon gondoskodnunk kell arról, hogy ne öljük meg hirtelen a csapatokat, azzal, hogy olyan autót kell majd venniük, ami sokkal, de sokkal több pénzbe kerül, mint korábban.”

„Szóval nagyon óvatosnak kell lennünk ezzel kapcsolatban. Nem csak magával az autóval, hanem az összes pótalkatrésszel, amit az autó élettartama alatt meg kell majd venniük.”

„Ezért amikor a szervokormányról vagy más dolgokról beszélünk, biztosnak kell lennünk abban, hogy továbbra is ugyanolyan költségszinten tudjuk ezt csinálni, mint most.”

A W Series döglődik, de az F1 új női bajnokságot indít