back to top
KezdőlapFormula 1Egykori versenyzőjük lesz a Ferrari megmentője?

Egykori versenyzőjük lesz a Ferrari megmentője?

-

A Ferrari legendás csapatánál megüresedett vezetői állással a korábbi F1 ikon Gerhard Bergert hozzák legújabban szóra.

A 63 éves versenyző, aki a 80-as és 90-es években két alkalommal is ült az olasz csapat Forma-1-es autóinak a volánjánál, legutóbb a német túraautó-sorozat, a DTM irányítója volt. A Kurier című osztrák lap azonban arról számol be, hogy Berger most lemondott a pénzügyi problémákkal küzdő sorozat jogairól, és a német autóklub, az ADAC kezébe adta azt. Berger erről ennyit mondott.

„Ez remek hír a DTM hatalmas rajongótáborának Szilárd meggyőződésem, hogy a márka jó kezekben lesz az ADAC-nál. Ők rendelkeznek a szükséges know-how-val ahhoz, hogy a jövőben minden motorsportrajongónak különleges élményt biztosítsanak.”

A hír nem sokkal azt követően érkezett, hogy Mattia Binottót leváltották a Ferrari csapatfőnöki posztjáról. Az olasz sajtó pedig ezzel egy időben a maranellói csapat korábbi technikai igazgatóját, Ross Brawnt is kapcsolatba hozták a szereppel, amit aztán az érintett hamar cáfolt.

Új “gazdája” lett a DTM-nek, erre biztosan nem számítottál!