back to top
KezdőlapFormula 1Vettel levélben mondott köszönetet Leclerc-nek

Vettel levélben mondott köszönetet Leclerc-nek

-

Egy kellemes, régi történetet mesélt el Charles Leclerc. A Ferrari versenyzője még a Formula 2-ben versenyzett, amikor egy köszönő levelet kapott a most visszavonult négyszeres világbajnoktól.

A Ferrari junior programjában pallérozódott Leclerc 2017-ben versenyzett az F2-ben, amelyet meg is nyert. A sikeres idény közben számos háttérmunkát is ellátott a Ferrari számára a 2018-as szezonra, ami miatt köszönetet fejezett ki számára Vettel.

Személy szerint lenyűgöző volt.” – jellemezte egykori csapattársát a bajnoki ezüstérmes. „Emlékszem, amikor még a Formula 2-ben versenyeztem és szimulátoros munkát végeztem. Nem volt egy egyszerű munka, mert nagyon, nagyon fárasztó volt. Azt gondoltam, hogy talán Sebastian nem is tudja, hogy a szimulátorban dolgozom. Aztán egyik nap kaptam tőle egy levelet, amelyben megköszönte a kemény munkámat. Nagyon sokat jelentett ez nekem. Aztán ahogy csapattársak lettünk 2019-ben és 2020-ban, rengeteget tanított nekem. Voltak ugyan feszült pillanataink a pályán, de azon kívül tiszteltük egymást.”

„Mindig ott volt nekem, amikor nehéz időszakom volt. Ez teljesen más, mint amilyen a korábbi csapattársaimmal volt. Az információ átadás az teljesen normális, csapaton belül pedig mindig van versengés. Ő viszont mindig is nagyon törődő volt, igyekezett mindig segíteni, amikor szükségem volt rá. Mindenképpen hiányozni fog.” – tette hozzá.

Leclerc egy lecke miatt örökké hálás lesz Vettelnek