back to top
KezdőlapFormula SportFormula 2Elkelt a DAMS második ülése is

Elkelt a DAMS második ülése is

-

Nemrégiben hivatalossá vált, hogy Ayumu Iwasa egy újabb szezont fog eltölteni a DMAS csapat versenyzőjeként. A japán pilóta így Arthur Leclerc csapattársa lesz a sorozat egyik legpatinásabb csapatnál.

A japán Red Bull junior volt az idei Formula 2-es szezon egyik nagy felfedezettje. A 21 éves Iwasa ugyanis képes volt újoncként 2 futamgyőzelmet, 6 dobogós helyezést és 2 pole-pozíciót is szerezni. Az előbb felsorolt eredmények pedig egészen az egyéni bajnokság 5. helyére repítette őket.

Iwasa az idei szezonban megszerzett tapasztalataira építene 2023-ban, hogy akár a bajnoki címre is esélye legyen.

„Nagyon örülök, hogy ilyen jól alakult az első szezonon az F2-ben, rengeteget tudtam tanulni és versenyről versenyre jobban éreztem magam az autóban. Emellett amiatt is boldog vagyok, hogy a DAMS-nál folytathatom, mert már egy szezont követően otthon érzem magam itt. Így egy számomra ismerős környezetben kezdhetem meg a következő szezont, ahol új kihívások és versenyhelyszínek is várnak majd rám többek között.”