back to top
KezdőlapFormula 1Hamarosan a mezőny fele bajnokesélyes lesz?

Hamarosan a mezőny fele bajnokesélyes lesz?

-

A költségvetési plafont 2021-ben vezették be a Forma-1-ben, és mindenféleképpen kell néhány év, hogy a hatása megmutatkozzon, viszont amint ez megtörténik, Zak Brown szerint ennek könnyen látható jelei lesznek.

A McLaren vezérigazgatója ugyanis arra számít, hogy néhány év múlva akár öt csapat is a bajnoki címért fog harcolni.

A költségsapka eredetileg 145, majd 140 milliót jelentett, mielőtt idén az infláció miatt korrigálták. A következő években azonban valamelyest csökkenni fog, ahogy a technikai szabályok megmerevednek.

„Szerintem a költségsapka egy jó dolog a Forma-1-nek” – mondta Brown egy podcastben. „Sok más, nagyon sikeres sportágban is alkalmazzák őket – az autóversenyzéstől idegen, de a sporttól nem az. Tehát úgy gondolom, hogy alapvetően, stratégiai szempontból a sportág számára, ez két felfelé mutató hüvelykujj. Nem hiszem, hogy már láttuk volna ennek a hatását, mert még túl korai, de szerintem ez is el fog jönni, mert mi és mások is felzárkózunk, és új szélcsatornákat építünk.”

Ahogy a nagyobb csapatok nem költhetnek majd annyit, hogy növeljék az előnyüket, a logika azt mondja, hogy a mezőny össze fog rázódni.

„Szerintem nem lehet egyik napról a másikra átkapcsolni, és a 10. helyről az elsőre lépni. De szerintem meglesz a kívánt hatása. Három, négy vagy öt év múlva öt csapatot látok versenyben a bajnoki címért – ez a duplája a mostaninak. Ami azt jelenti, hogy nyolc-tíz olyan versenyző lesz, aki nyerhet. Ez az egyik nagyszerű dolog az IndyCarban – ilyen mélységgel rendelkezik, tíz olyan versenyző van, aki bármelyik hétvégén győzni tud” – vélekedett a McLaren szakembere.

Mindenesetre a költségsapka már idén egy komoly botrányt szült, hiszen a Red Bull és az Aston Martin is túllépte azt.

Brown: Norris több elismerést érdemelne