back to top
KezdőlapFormula 1Alpine: Ocon a francia „védelmi miniszter”

Alpine: Ocon a francia „védelmi miniszter”

-

Az Alpine csapatfőnöke, Otmar Szafnauer szerint Esteban Ocont ezentúl nyugodtan lehet hívni a francia védelmi miniszternek. A francia az idei szezonban mutatott zseniális védekezéseiért kapta ezt a becenevet a főnökétől.

A francia pilóta szerezte az enstone-i istálló pontjainak túlnyomó részét, aminek köszönhetően végül a 4. helyen végeztek a konstruktőri bajnokságban és le tudták győzni a közvetlen rivális McLarent. Habár Ocon nem volt képes dobogóra állni 2022-ben, még így is a legjobb szezonját zárta a száguldó cirkuszban a megszerzett 92 pontjával.

Szafnauer szerint Oconnak idén voltam „remek versenyei” és ezen kijelentését követően a francia zseniális védekezési manővereire is kitért részletesebben.

„Voltak olyan hétvégék, amikor azt hittük, hogy nem leszünk ott, de Esteban (Ocon – a szerző) még így is képes volt ránk cáfolni” – véli Szafnauer. – Szóval ez nagyon jó dolog volt a csapat számára.”

„Suzuka egy remek példa erre, ahol nagyon hosszú ideig tartotta maga mögött Hamiltont. Mindezt az esőben, változó körülmények között tette meg, ami nem kis teljesítmény. Elég már csak azt nézni, hogy a Mercedes hol végzett hozzánk képest a bajnokságban.”

Ocon képes volt maga mögött tartani a hétszeres világbajnokot a rövidített Japán Nagydíj folyamán, miután minden egyes körben tökéletesen helyezkedett a 130R felé menet, ahol Hamilton az autója rossz végsebessége nem is nagyon tudott mit csinálni a franciával.

Szafnauer pedig ezt követően már odáig is elment, hogy ha Sergio Pérez megkaphatta a mexikói védelmi miniszter becenevet a tavalyi szezonzárón való bámulatos védekezése miatt, akkor „Oconra nyugodtan rá lehetne aggatni a francia védelmi miniszter jelzőt”.