back to top
KezdőlapFormula 1FIA: A közösségi média miatt kellett távoznia Masinak

FIA: A közösségi média miatt kellett távoznia Masinak

-

Az FIA regnáló elnöke elmondása szerint nem voltak kénytelen egy éve kirúgni a balhéba keveredett versenyigazgatót. Mohammed Ben Sulayem kijelentése alapján, csak azért nem tartottak ki mellett, mert akkora fokú gyűlölet érkezett a közösségi médiából, hogy Masi sem akart maradni.

Komoly visszhangja volt a 2021-es szezonzárónak, a Michael Masi vezette versenyirányítás, megosztó döntések sorozata vezetett ahhoz, hogy az utolsó körben Verstappen javára billent a világbajnoki cím mérlegének a nyelve.

Az ausztrált a tavalyi szezont megelőzően menesztették, helyére pedig két új versenyigazgatót jelöltek ki, akik váltásban dolgoztak.

Akkor mindenki azt hitte, hogy az FIA szakmailag alkalmatlannak tartotta, most a Dakar ralin vendégeskedő Sulayem elmondta, hogy pont az ellentéte volt a valóság.

„Ez valójában az ő saját döntése volt. Már a ciklusom megkezdésekor beszéltem vele, voltak emberi hibák is a munkájában, azt éreztem rajta, hogy végül a mérgező közösségi médiából kapottak miatt nem akart tovább maradni. Ez számára is igazságtalan volt, az FIA pedig mindig is támogató volt.” – nyilatkozta az emirátusokbéli elnök.

Az FIA megerősítette: ki fogják rúgni az egyik versenyigazgatót

Forrásgpfans.com