back to top
KezdőlapFormula 1Az Alpine próbálta megszerezni Hertát az AlphaTaurinak

Az Alpine próbálta megszerezni Hertát az AlphaTaurinak

-

Annak ellenére, hogy az Alpine nem próbálta meg szerződtetni Colton Hertát, Otmar Szafnauer elárulta, hogy beszélt az amerikai versenyzővel.

Valójában az AlphaTauri nézte őt ki magának, mivel Pierre Gasly az Alpine-hoz tartott, ám a szuperlicenc pontok hiánya nem tette lehetővé, hogy az IndyCarból a Forma-1-be igazoljon.

Az Alpine hirtelen kapkodásba kezdett, miután Fernando Alonso váratlanul bejelentette, hogy 2023-ra az Aston Martinhoz igazol Sebastian Vettel helyére. Majd az Alpine juniorja, Oscar Piastri is váratlanul bejelentette, hogy ő nem írt alá semmit az Alpine-nal 2023-ra.

Így esett a választás Gasly-re, bár az ő szerződtetése sem ment könnyen. Gasly csak úgy távozhatott az AlphaTauritól, hogy a csapat talál valakit a helyére.

„Felhívtam Franzot [Tost, az AlphaTauri csapatfőnöke], hogy megkérdezzem, ‘el tudod-e engedni őt?’ És Franz azt mondta, hogy nem. Erre én azt mondtam, hogy ‘nos, nagyszerű. Örülök, hogy ezt mondtad’” – idézi Szafnauert a Motorsport.com.

„Mert az volt az utolsó dolog, amit hallani akartam, hogy ‘igen, alig várom, hogy megszabaduljak ettől a fickótól!’ Azt mondta, ‘nem, szükségem van rá, ő egy nagyszerű versenyző. Nem akarom elveszíteni őt’.”

„Azt mondtam, ‘köszönöm, minden tiszteletem ezért, de ha nem bánod, felhívom Helmutot [Marko]. Neki talán másképp látja a dolgokat’.”

Szafnauer elárulta, hogy még Hertával és az édesapjával is beszélt, hogy előrelépés történhessen.

„Felhívtam Helmutot. De ugyanakkor, amikor bizonyos mérföldkövekhez értem, felhívtam [az Alpine vezérigazgatóját] Laurent-t [Rossit], és azt mondtam, nézd, ezt tettem. Eddig jutottam. Most el kell mennem Amerikába, és beszélnem kell Bryan Hertával [Colton Herta] kiadásáról.”

„És ezt a részét is megcsináltam. Elmentem és együtt ebédeltem Bryannal és Coltonnal. Mert a [Gasly] elengedésének feltétele az volt, hogy a Red Bull találjon egy olyan utódot, akivel elégedettek. Máskülönben nem engedték volna el őt.”

Végül a Herta-ügylet nem sikerült, a fent említett okokból, azonban az AlphaTauri megtalálta Gasly utódját Nyck de Vries személyében.

Russell a büntetőpont rendszer módosítását kéri Gasly miatt