back to top
KezdőlapFormula 1Változások a miami versenypályán: Stadionba kerül a paddock

Változások a miami versenypályán: Stadionba kerül a paddock

-

A Forma-1-es Miami Nagydíj szervezői látványterven mutatták be az újragondolt paddock részleget. Emellett magát az aszfaltcsíkot is érintő változásokat is bejelentettek.

Tavaly érkezett meg a száguldó cirkusz a napsütötte Flordiába, ahol rögtön teltházzal, közel 250 ezer nézővel rendezhették meg a Nagydíjat. A széria idén májusban látogat el újra, ám addigra fontosabb változásokat kívánnak eszközölni a pályán.

A pályát teljes egészében újra aszfaltozzák, miután tavaly rengeteg kritikát kapott, de a leglényegesebb újítás a paddock áthelyezése lesz. A csapatok hétvége alatti főhadiszállásaként és hospitaltyként is üzemelő paddock területét a Miami Dolphins stadionjában, a Hard Rock Stadionban fogják kialakítani.

A sima jeggyel rendelkezőknek nem lesz belépésük ide, de a stadion magasabb szintjeire igen, ahonnan tökéletesen belátható lesz a „falu”.

Ezen kívül a futam elnöke Tyler Epp azt is elmondta, hogy Hermann Tilke tervező irodájának emberi fogják felügyelni az aszfaltozást, emellett a befogadóképességet is szeretnék növelni, de a vendéglátási élményeken is javítani akarnak.

Forrásgpfans.com