back to top
KezdőlapFormula 1Kölcsönt vett fel de Vries és emiatt mehet a bíróságra

Kölcsönt vett fel de Vries és emiatt mehet a bíróságra

-

Jeroen Schothorst szerint Nyck de Vries megszegte a 2018-ban kötött megállapodásukat, így a bíróság elé viszi az ügyet.

2018-ban 250 000 eurót adott kölcsön a holland versenyzőnek az ingatlanokkal foglalkozó milliárdos, hogy teljesíthesse az F2-es szerződését. Schothorst viszont azt állítja, hogy az AlphaTauri újdonsült pilótája visszatartott információkat, és ezzel megsértette a megállapodásban leírtakat. Így az Investrand vállalat gyorsított eljárást indított a 28 éves versenyző ellen.

Sajtóinformációk szerint a kölcsön mellett 3%-os kamatban állapodtak meg a felek. Ugyanakkor, volt egy kitétel is: amennyiben de Vries a Forma-1-ben köt ki, akkor a fizetése 50%-át is elvihetik. Ugyanakkor a szerződésbe belefoglalták azt is, hogyha de Vries 2022 végégig nem rendelkezik érvényes F1-es szerződéssel, akkor elengedi a milliárdos a tartozást.

A holland az elmúlt években 190 ezer euró kamatot fizetett Schothorstnak. Ám mivel a szerződése a faenzai kiscsapattal csak 2023 első napjától lépett életbe, a versenyző azt hitte, hogy a kölcsönét elengedték. Investrand vezére viszont azt állítja, hogy de Vries információkat hallgatott el a jövedelméről és a szerződéseiről, így felszólította a pilótát arra, hogy teljesítse a megállapodásban leírtakat. Amennyiben ezt nem teszi meg, bíróság elé viszik az ügyet.

De Vries tagadja a vádakat:

Az AlphaTauri pilótája elmondta, ő minden szükséges információt átadott Schothorstnak. Ugyanakkor az ügyvédje szerint ennél többről van szó:

„Minden jel arra mutat, hogy az Investrand nem tudja megemészteni azt, hogy de Vries nem a megszabott határidő előtt lett Forma-1-es pilóta.”

Sajtóértesülések szerint Schothorst a versenyző menedzsere is akart lenni, ám de Vries visszautasította az ajánlatot.

Az amsterdami bíróság februárban fogja tárgyalni az ügyet.

Üzleti szakembert fogadott maga mellé de Vries

Forrásgpblog.com