back to top
KezdőlapFormula 1Grosjean szerint kakaskodás lesz az Alpine-on belül

Grosjean szerint kakaskodás lesz az Alpine-on belül

-

Az Alpine 2023-nak egy teljes francia párossal vág neki, ugyanis Esteban Ocon mellé Pierre Gaslyt szerződtették.

Az ő párosuk sokak szerint az egyik legpikánsabbnak ígérkezik a mezőnyben, már csak a korábbi nem túl felhőtlen viszonyuk miatt is. Romain Grosjean is vár érdekességeket honfitársaitól, akiknek rivalizálása a gokartos időkig nyúlik vissza.

„Rosszul is elsülhet, nem fogok hazudni” – véleményezte a helyzetet Grosjean videójában, aki maga is megfordult a csapatnál 2012 és 2015 között, bár akkor még Lotusnak hívták. „Ha mindegyikük a legjobb francia versenyző akar lenni, egy francia csapatnál, akkor ez rosszul sülhet el. De nagyon jól is elsülhet. Ők ketten nem voltak a legjobb barátok, amikor fiatalok voltak, de mára sokat érettek. Mindketten tudják, milyen érzés futamot nyerni.”

Grosjean tehát azt tanácsolja az Alpine felsővezetésének, hogy tartsák szemmel a pilótáikat.

„Az Alpine-nak szemmel kell tartania a kettejük közötti kapcsolatot. Ha elkezdődik az egóharc az egyetlen francia csapat legjobb francia pilótájának címéért, akkor a dolgok rosszra fordulhatnak. Mindkettőjüknek van egy Forma-1-es győzelme, és ha jól illeszkednek egymáshoz és jól működnek együtt, akkor ez egy nagyon szép és szórakoztató sikertörténet lehet egy olyan márka számára, mint az Alpine. Ez az egyik kívánságom.”

Mindenesetre a két pilóta rendre cáfolja, hogy egymásnak feszülnének majd, sőt a jelek szerint még a szabadidejük egy részét is együtt töltik.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

PIERRE GASLY 🇫🇷 (@pierregasly) által megosztott bejegyzés

Elárulta az Alpine, hogy mikor mutatja be az autóját

Forráscrash.net