back to top
KezdőlapEnduranceA Lamborghini indulni fog a Hypercar és a GTP versenyein

A Lamborghini indulni fog a Hypercar és a GTP versenyein

-

A Laborghini ambiciózus reményekkel részt fog venni az FIA World Endurance Championship (WEC), idén új kategóriaként induló LMDh programjában. Jövőre az IMSA Michelin Endurance Cup-ját is megcélozzák majd.

Az olaszgyártó motorsport igazgatója, Giorgio Sanna múlt hétvégi Daytona-i versenye során elmondta, hogy fokozatosan közelítik meg az autó bevezetését. A tervek szerint még egy további autót szeretnénk a következő évi 24 órás Le Mans-i versenyre vinni, és a 2025-ös Daytona-i 24 órás versenyre is vinnének még két autót.

A Lamborghini jelenleg a Ligier-rel dolgozik együtt, hogy megalkossák közösen az első prototípusukat, amit majd egy hivatalos csapat, az Iron Lynx fog pályára vinni.

„Biztosan lesz egy autónk 2024-ben, és két autónk Le Mans-ban is. Az egész a képesség és az erőfeszítés kérdése. A gyártó debütálásával ez lesz az első lehetőségünk a prototípus kategóriában.”

„Ahhoz, hogy konzervatívabbak legyünk és nagyobb hangsúlyt tegyünk a fejlesztésekre, és a tanulásra, először jobb egyetlen egy autóval kezdeni. Ezután pedig majd megvizsgáljuk, hogy lesz-e és ha igen, akkor mikor készül el majd a második autó.”

A Lamborghini célja, hogy az év végére homologizálják LMDh autójukat. Hogy pontosan mikor debütálhat a versenyeken, még nem tudni, Sanna egyelőre csak az első negyedév során számít a megjelenésére.

„A fejlesztést nyáron szeretnénk elkezdeni, és a cél az, hogy 2023 vég előtt végezzünk a homologizációval. Azután pedig majd lépésről lépésre megvizsgáljuk, hogy mikor fogjuk bemutatni az autót. Mindenesetre, az előrejelzéseink szerint 2024 első negyedében lesz ez várható ez.”

„Jobban fogunk látni majd az eredmények alapján, ha majd abba a szakaszba érünk. Már volt pár tesztünk is a szélcsatornában, és a szimulátoron is keményen dolgozunk. Minden a jó irányban halad.”

„Nyár elején fogunk elkezdeni tesztelni, Európában, és lesz még egy tesztautónk, amit majd a nyár végén fogunk használni Amerikában. Az fejlesztéseket pedig az IMSA és a WEC programjai mellett fogjuk csinálni.”

Sanna feltárta, hogy akár már a WEC 2024-es Quatar-i szezonnyitóján debütálni fog a Lamborghini. Ugyan, a szezonkezdet dátuma még nem került megerősítésre, viszont a széria szervezői szerint február végén, avagy március elején elkezdődhet a bajnokság.

„A cél mindenképpen az, hogy első negyedévre végezzünk, tehát februárra vagy márciusra. Majd meglátjuk. Ez főképp a tesztek eredményétől függ. Ha majd elérkezünk szeptember, avagy október környékére, már sokkal tisztábban fogunk látni.”

A Lamborghini egyelőre három versenyzőt jelentett be, Mirko Bortolotti, Andrea Caldarelli és Romain Grosjean személyében, akik hivatalosan az LMDh program tagjai.

Sanna azonban kijelentette, hogy a WEC és az IMSA versenyfelállásokat még nem került bejelentésre.

„Ami a versenyzőket illeti, lépésről lépésre haladunk majd. Az év végére természetesen mindkét programban egyértelmű lesz a versenyzői felállás.”

Sanna hozzátette még, hogy a Lamborghini Squadra Corse – a gyártó versenyrészlege számára „alapvető fontosságú” lesz, hogy valamennyi gyári pilótáját is bevonja az LMDh fejlesztési folyamatába.

A 2022-es felállást Bortolotti, Caldarelli, Grosjean, Marco Mapelli, Sandy Mitchell, Jordan Pepper, Franck Perera és Leonardo Pulcini alkotja. A program jelenlegi szakaszában a versenyzők arra várnak, hogy az autó elkészüljön az első tesztre.

„Minden olyan dologgal dolgozunk, amit a fejlesztés ezen szakaszában megtehetünk.

Tavaly mindannyiunknak elég sűrű volt az időbeosztása, így arra koncentráltunk. A fejlesztés tovább folytatódik. Nem sok minden más történik, mint azok, amikről dönthetünk vagy amiket elő tudunk terjeszteni, és amelyek nem a pályán lévő témákkal kapcsolatosak.”

„Arra értem, mint a pilótafülke kialakítása és ilyenek. Ezeket lépésről lépésre visszük előre, és reméljük, hogy az autó minél hamarabb elkészül.”

Jenson Button egy NASCAR autóval indul a Le Mans-i 24 órás versenyen