back to top
KezdőlapFormula 1Leclerc erről nem egyeztet a Ferrarival

Leclerc erről nem egyeztet a Ferrarival

-

Charles Leclerc szerint a Ferrarival folytatott szerződési tárgyalások jelenleg nem szerepelnek sem az ő, sem az alakulat napirendjén, és ragaszkodik ahhoz, hogy még „nagyon korai” lenne a jövőjéről beszélni a Scuderiánál.

Leclerc az ötödik szezonja előtt áll az olasz istállóval, 2019-ben debütált a Ferrarinál, miután egy évet töltött a Forma-1-ben a Sauberrel. A monacói két győzelmet gyűjtött első szezonjában a maranellóiakkal, tavaly pedig három győzelemmel bővítette pályafutása ezen rekordját a Ferrari első félévében mutatott formája során.

A múlt hónapban a Scuderia új csapatfőnöke, Fred Vasseur elismerte, hogy a Leclerc-rel és Carlos Sainz-zal folytatott szerződéshosszabbítási tárgyalások nem élveznek prioritást, és ezt a tényállást előbbi meg is erősítette a Sky Sportsnak:

„Nem, most egyelőre nem folynak tárgyalások. Szeretem a vörös színt, szeretem a Ferrarit, boldog vagyok itt… De majd meglátjuk, mit hoz a jövő. Még igen korai erről beszélni. A szerződésem 2024 végén jár le.”

A pletykák szerint a Mercedes élénken érdeklődik Leclerc iránt, Lewis Hamilton lehetséges utódjának gondolják, és a monacói jövője a Ferrarinál attól függhet, hogy a csapat képes lesz-e idén következetesen harcba szállni a világbajnoki címért. Leclerc szerint a Ferrari keményen dolgozott télen, hogy javítsa autója megbízhatóságát, ami a tavalyi szezonban a csapat stratégiájával és kivitelezésével együtt gyenge pont volt, ami aláásta a formáját a szezon elején:

„A nagy munka a megbízhatóságért folyt. Nem akarok túl sokat mondani, de rengeteg munka volt vele. Remélem, hogy nem lesz sok megbízhatósági gondunk. A második helyen végeztünk a versenyzői és a konstruktőri tabellán, és a logikus következő lépés a győzelem. Tudjuk, hogy ez mennyire nehéz lesz. Ugyanakkor rengeteg munkát fektetünk bele. Nehéz bajnokság lesz, de minden adott, hogy sikerüljön.”

Leclerc a kilátásait értékelve arra számít, hogy Hamilton 2022 után visszavághat a győzelem nélküli időszakának, ha a Mercedes új W14-ese visszaviszi a csapatot a rajtrács elejére. Így zárt ezért Leclerc:

„Lewis mindig esélyes egy bajnoki küzdelemre; amennyiben megvan hozzá az autója, ott lesz. Nem szabad felednünk, hogy mit ért el. Még mindig esélyes erre. Ezt tavaly is számtalanszor láthattuk. A Mercedes, abban biztos vagyok, ott lesz. Tavaly nagyon erősek voltak a szezon végén. Lewis is ott lesz, ahogy a Red Bull is.”

Leclerc egyetért azzal, hogy ne legyen csapatsorrend, egy esetet kivéve

 

Forrásf1i.com