back to top
KezdőlapFormula 1Még a Red Bull egyik mérnöke is megdicsérte a Mercedest

Még a Red Bull egyik mérnöke is megdicsérte a Mercedest

-

Még a Red Bullnál is megdicsérték a Mercedes új autóját és a fekete színvilágot amit visszahoztak a Forma-1-be.

Ismét visszahozták a fekete autót a csillagosok a száguldó cirkuszba, ám ezúttal nem egy ügy mögé álltak be a festésükkel. 2020-ban a Black Lives Matter mozgalomért és az elfogadásért festették sötét színűre a versenygépet, idén azonban más okok miatt tértek vissza a ehhez a koncepcióhoz.

Még Wednesday Addams is megirigyelné az új Mercedes-t

A pletykák szerint W14-es 3 kg-mal nehezebb lett, mint ahogy azt várták a mérnökök, így muszáj volt a festéken is spórolniuk. Ugyanakkor nem csak a német gárda lépte meg ezt a lépést. Az idei szezonra szinte mindenki megvillantotta a „carbon mintát”.

„Tavaly elég túlsúlyosak voltunk. Erre az évre próbáltuk kitalálni, hogyan tudnánk pár grammot még lefaragni. Így a történelem megismétli önmagát. Az autón van néhány nyers karbonrészlet, valamin matt fekete a festés miatt. Amikor 2020-ban megváltoztattuk a festésünket, akkor azt a sokszínűség és az egyenlőség érdekében tettük. A fekete szín ekkor vált a DNS-ünk részévé, így örömmel tértünk vissza hozzá.” – nyilatkozta Toto Wolff.

A versenyzők és a szurkolók tetszését elnyerte a fekete Mercedes, sőt még a riválisok is elismerően nyilatkoztak az autóról.

„Tudom, hogy nem kellene ezt mondanom, de nekem nagyon tetszik. Elismerjük az ellenfelünket.” – írta Laura Davies, a Red Bull egyik mérnöke.