back to top
KezdőlapFormula 1Öröm a Ferrarinál: jó az SF23 megbízhatósága

Öröm a Ferrarinál: jó az SF23 megbízhatósága

-

A Ferrari az első tesztnap után a másodikat is problémamentesen tudta zárni. Charles Leclerc és Carlos Sainz csütörtökön 136 kört tett meg a Bahrein International Circuit-en és pénteken ezt a számot 2-vel meg tudtál toldani. Egyelőre mindkét fiatal elégedett az olaszok idei autójával, az SF23-mal.

A Ferrarinak a tavalyi szezon elején óriási előnye volt a riválisokkal a kanyarokból való kigyorsítások során. Ezt az előnyt addig tudták fenntartani, amíg az MGU-H-jukat nem kellett letekerni a megbízhatósági problémák miatt (Barcelona, Baku).

A Vörösök egyelőre nagyon jól szerepelnek, mert az SF23-nak még semmi problémája nem volt, ami miatt a pilóták aktívan körözhettek a pályán az eddigi 2 tesztnap során.

„A mai nap is rendkívül pozitív volt” – nyilatkozta Sainz a pénteki tesztnapot követően. – A megbízhatóság ismét jó volt és a kitűzött céljainkat is sikerült teljesítenünk. Tovább feszegettük az autó határait, próbáltuk olyan területeket keresni, ahol még javulhatunk. Most az az elsődleges, hogy folytassuk a jó munkát szombaton is és hogy felkészüljünk a jövő hétre.”

Délután Leclerc-é volt a terep és a monacói nem is tétlenkedett: 68 kört tett meg az SF23-mal. A monacói Sainzhoz hasonlóan elégedett volt az első két nappal és az értékelőjében elmondta, hogy „rengeteg mindent kipróbáltak a két nap folyamán” és „a prioritást az autójuk beállítása élvezte.” Az 5-szörös futamgyőztes azt is hozzátette, hogy szerinte „még túl korai lenne megjósolni a csapatok közötti erősorrendet.”

A Ferrari szerint nem kell aggódni a delfinezés miatt