back to top
KezdőlapFormula 1Barátnője szerint Alonso úgy teljesít, mint egy fiatal

Barátnője szerint Alonso úgy teljesít, mint egy fiatal

-

Andrea Schlager osztrák riporternő a ServusTV „Sport und Talk” című műsorában beszélt párja, Fernando Alonso felkészüléséről.

Komolyan ráfordultunk már a versenyhétre, ezen a hétvégén már kezdődik is a 2023-as Forma-1-es szezon, melynek legidősebb tagja a spanyol Fernando Alonso. 41 évével ő a rangidős, míg a mezőny legfiatalabb tagja, a 21 éves Oscar Piastri akár Alonso fia is lehetne. Piastri egy hónappal az után született, hogy Alonso debütált a Forma-1-ben.

Valóban állítható tehát, hogy generációkat ölel át a mezőny. Azt nem tudni, hogy Alonso meddig szeretne még az F1-ben maradni, egyelőre azonban továbbra is lelkes és motivált. Olyannyira, hogy idén új csapathoz igazolt, és az Aston Martin színeiben várja a szezonkezdést.

„Valószínűleg ez az utolsó szerződése, ezért még egyszer mindent bele akar adni” – magyarázta Schlager a műsorban.

Alonsóval már közel másfél éve egy párt alkotnak, és bár az utóbbi időben a rajongók azt kezdték gyanítani, hogy talán szakítottak, Schlager nyilatkozatai alapján továbbra is együtt vannak. Olyannyira, hogy az osztrákok „álompárként” emlegetik őket.

Míg korábban Schlager és Alonso sok közös fotót posztoltak a közösségi médiában, az utóbbi időben ez elmaradt.

Ennek fő oka pedig Alonso kemény felkészülése

„Fernando már 41 éves, de úgy teljesít, mint egy fiatal” – mesélte a riporternő. „Semmi sem jön a semmiből. A szezon végi tesztek után az első otthon töltött naptól kezdve változtatott az étrendjén, minden nap teljes gőzzel edzett. Egész télen az edzőteremben volt, teniszeztünk, síeltünk vagy sí-túrára mentünk.”

Hozzátette, hogy számára „lenyűgöző”, hogy a párja mennyire „odateszi magát”.

Elmondta, azt is, hogy Alonso kissé kritizálta a vezetési stílusát.  Azonban alapvetően a kétszeres világbajnokot nem zavarja, ha ő ül az anyósülésen.

„Amikor Ausztriában vagyunk, és én vezetem a Cuprámat, akkor viszonylag nyugodt” – mondta a nő, aki a Cupra osztrák nagykövete.

„De most van egy új Aston Martinja, és azt mondta, hogy nekem kell vezetnem. Lekopogom, de amúgy biztonságosan vezetek. Aztán tett néhány megjegyzést arra, hogy én mennyire jobb szélen vezetek és így tovább. De amikor meglátta az arckifejezésemet, csendben maradt” – mondta a 40 éves Schlager, aki idén is a ServusTV F1-es tudósítója lesz.

Schlager azt is megtippelte, hogy szerinte idén is Max Verstappen lesz a világbajnok.

Csajok a paddockban, avagy őket szeretik az F1-es versenyzők!